Vámos Miklós: Kerülő
„Ha valaha is elfelejted, hogy zsidó vagy, majd egy goj eszedbe juttatja”, tartja a mondás, ami tulajdonképpen Vámos Miklós új kötetének is jelmondata lehetne: a Kerülő alcíme „a közép-európai sima zsidók létélménye”. Adja magát persze a kérdés, mi az, hogy sima zsidó: hát az, akit a gojoknak kell emlékeztetnie arra, hogy ő is zsidó. Vámos persze valójában nem ezt a választ adja a kérdésre: sima zsidónak azokat nevezi, akik nem tartják a vallást, identitásuknak nem alapvető része a zsidóság, csak éppen mégis annak születtek – amit akár, mint a szerző, hosszú évekig még csak nem is tudtak. Amíg, ugye, nem jött a megfelelő beszólás.
Vámos Miklós: Kerülő
Athenaeum
A Kerülő talán nem is kisregény, inkább nagyesszé, de ez a sima olvasónak tökmindegy, amennyiben a sima olvasó a sima zsidó mintájára az, aki szeret olvasni, ám nem tartja identitása fundamentális részének az esztétikai alapú, elemző megközelítést például a műfajbesorolás tekintetében sem. Vámos – noha egyes szám második személyben beszél saját magához – saját zsidóságához való hozzáállását írja meg, valamint a témához tartozó életeseményeit, visszatekintve felmenőire és a tárgyban született regényeire is. Mindazt, amit elmondott egy zsinagógába szervezett fellépésén, és mindazt, amihez ott kevés volt az idő: a kötet tulajdonképpen ennek az előadásnak a jócskán kibővített leirata. Ám a sima olvasónak tulajdonképpen még ez is mindegy, csak az számít, mi szerepel a lapokon.
A lapokon pedig egy olyan ember vallomása szerepel, akinek felmenői évtizedekig szerették volna igazolni, hogy valójában nem zsidók, hiába, mert a haláltáborokat üzemeltető nácik nem kérdeztek, csak öltek – hogy aztán később az elbeszélőt ne engedjék be egy széderesti vacsorára Párizsban, mert nem tudta igazolni, hogy eléggé zsidó a részvételhez. Benne van ebben a történetben a kötet (sokszor – amolyan zsidósan – sötét) iróniája, tragikuma és vallomásossága, ami egyszerre teszi könnyű és súlyos olvasmánnyá a Kerülőt. (K. B.)
Athenaeum Kiadó, 2026, 160 oldal, 5499 forint
Rob Dunn: Szövetségünk a többi fajjal
Rob Dunn könyvének az alcíme – A mézkalauz dalától az orka bosszújáig – rögtön fontos vakfoltra világít rá, ugyanis nagy eséllyel kevesen halottak a mézkalauzról. A mézkalauz egy madár (Indicator indicator), amelyik évezredekkel ezelőtt valahol Afrika szubszaharai erdeiben segítséget kérve „megkörnyékezte” az embereket: ahhoz, hogy maga hozzáférjen, elvezette őket a mézhez. És itt rögtön elérünk egy másik vakfolthoz, amelynek a világhírű amerikai ökológus és evolúcióbiológus tulajdonképpen a könyvét szenteli, és amit ő úgy nevez: mutualizmus, azaz a kölcsönösen előnyös kapcsolatok jelensége, amely szerinte a természet legfontosabb mozgatórugója – még akkor is, ha mi emberek úgy teszünk, mintha nem az együttműködés, hanem a versengés, a dominancia, a zsákmányszerzés lenne a legfontosabb. Ez a könyv ennek az együttműködésnek a rendkívül tanulságos példáit veszi sorra, és bár az ökológia és az evolúciós biológia érveit használja fel, helyet kapnak benne irodalmi, történelmi, művészeti kitérők is.
Rob Dunn: Szövetségünk a többi fajjal
HVG Könyvek
Rob Dunn nemcsak informál és szórakoztat, hanem cselekvésre is felhív, mert mint írja, most van itt az ideje, hogy belevágjuk egy új, sok faj kollaborációján alapuló jövőbe, mert most talán még időben vagyunk. A nagy kérdés az, hogy hogyan tudnánk nem csupán együtt élni más életformákkal, hogy velük jól együtt élni, ehhez pedig a tudományt finoman kiegészíti a spiritualitás, a filozófia és az etika érveivel. De ehhez mindenekelőtt az kell, hogy mi, emberek meg is halljuk, észre is vegyük azt, amikor a természet együttműködésre hív minket. Az biztos, hogy Rob Dunn könyvének a végére fogékonyabbak leszünk erre a hívásra. (V. É)
HVG Könyvek, fordította Dövényi Ibolya, 384 oldal, 8490 forint
Erlend Loe: Vesszőfutás
Egy könnyű nyári olvasmány legyen rövid, gyorsan, akár egy (strand)nap alatt ledarálható, nem baj, ha vicces, és az sem árt, ha szól is valamiről. A norvég sztáríró az eredeti nyelven – ne szépítsük – F*sz című könyve (a fordító, az egyébként orvos Lőrincz Balázs Bendegúz viszont szépített, és nagyon szellemesen a Vesszőfutás címet adta a kötetnek) tulajdonképpen megfelel ezeknek a feltételeknek, még akkor is, ha nagy röhögések mögött azért mintha felsejlene némi kényelmetlenség is az olvasóban. (Főleg, ha férfi.) Mert miről is van szó?
Erlend Loe: Vesszőfutás
Scolar Kiadó
A 45 éves főhősnek, Tandernek egy nehéz keddi nap végén, zuhanyozás közben, minden előzmény nélkül leesik a norvég címben pontosan, a magyarban csak körülírással megjelölt testrésze. Innentől pedig kezdődik a magyar címben viszont pontosan megjelölt folyamat: a (farkatlan) férfi a vesszőfutása. Onnantól, hogy most mit is tegyen egyáltalán a levált szervvel, és hogyan is mondja el a teste e végzetes megváltozását a feleségének vagy akár az orvosoknak egészen addig, hogy innentől egyáltalán férfinek tekintheti-e saját magát, és a társadalom minek is tekinti őt ezután.
Itt bizony a férfiasság, férfiség kérdését járjuk körül, miközben végigröhögjük Tander abszurd kalandjait. Vaskos fekete humor, a hímvessző működésének időnként pontos, szinte orvosi tanulmánya, továbbá a pénisznélküliek egyfajta utópiájának, a Farokráciának a leírása – mindez egy rövid kisregényben. Hogy megfelel-e a könnyű nyári olvasmány kritériumainak? Próbálják ki! Azért jó, hogy nem egy az egyben fordították le magyarra a címét, így pironkodás nélkül elővehetjük a strandon is. Mármint a kötetet! (B. I.)
https://hvg.hu/360/20260519_erlend-loe-interju-doppler-amit-a-vilagrol-tudni-kell-vesszofutas-karl-ove-knausgard-norveg-iro
Scolar Kiadó, 2026., 128 oldal, 4994 forint
Marilù Oliva: A Biblia Éva, Judit és Mária Magdolna szerint
Ha abból indulunk ki, hogy egy szöveg a korának a lenyomata, akkor nem meglepő, hogy a Bibliában a férfiak viszik a prímet, a nőknek pedig meglehetősen passzív szerep jut. A patriarchátus játékszabályai már csak ilyenek. A bolognai író és esszéista Marilù Oliva ezeket a szabályokat rúgja fel, és az Odüsszeia után a Biblia nézőpontját is átadja a nőknek, akik a partvonalon kaptak csak helyet, és leginkább két szerepre szorítkozott az életük: hogy örömet szerezzenek a férfiaknak, és hogy utódokat szüljenek.
Marilù Oliva: A Biblia Éva, Judit és Mária Magdolna szerint
Európa Kiadó
Marilù Oliva most ezeknek a nőknek adja meg a szót: Évának, Hágárnak, Mirjámnak, Eszternek, Mária Magdolnának, akik ugyanazt a történetet mesélik el, amit a Biblia férfi mesélői, csak épp a saját szemszögükből, a saját érzéseikből, gondolataikból. A Biblia Éva, Judit és Mária Magdolna szerint tanulságos olvasmány úgy is, ha nem vallásos az ember, és talán még inkább gondolatébresztő, ha hisz. A nők ebben a szövegben nemcsak a hangjukat hallatják, hanem megmutatják az erejüket, a hatalmukat, és az emberségüket is.
A szerző, mint azt a könyve utószavában írja, igyekezett a lehető legszorosabban követni az eredeti szöveget, amelynek a szerkezeti felépítése ha nem is teljes mértékben, de hű a Bibliához. Az aprónak tűnő változtatás, hogy megfordítja a narrátor perspektíváját, mégis különös erőt ad ezeknek a történeteknek. Ebből a szemszögből még felkavaró olvasmány is, hiszen olyan nőket hoz közelebb, akiknek kijutott a megpróbáltatásokból és a szenvedésekből, és sokszor tehetetlenül nézték, hogy nincs befolyásuk az események, az életük felett. Ugyanakkor inspiráló olvasmány is, mert megmutatja a bátorságukat, a kitartásukat, és azt, hogy csendes, passzív helyzetből is képesek voltak nagy hatást kiváltani. (V. É.)
Európa Könyvkiadó, fordította: Nagy Nóra, 277 oldal, 4999 forint
Köves Gábor: Apropó, New York
Köves Gábor könyvét olvasni olyan, mint kedvelt interjúalanyának, Woody Allennek a filmjeit nézni. New York-imádat: pipa. Egy szorongó kisember bénázásai az élet leghétköznapibb dolgaiban is: pipa. Mindezek sziporkázó szellemességbe csomagolása és szüntelen önironikus önreflexióval tálalása: pipa (aláhúzva).
A HVG kritikusának első regényét (természetesen) sűrűn átszövik a filmes utalások: a felhőkarcoló-dzsungel változatos vegetációjának részletező leírásánál a szerzővel együtt mi is Fritz Lang Metropolisában érezhetjük magunkat, a New York-i tömegközlekedési eszközökön klasszikusok jelenetei elevenednek meg, ismert színészek még ismerősebb magyar hangján szólalnak meg egyes szereplők, de még a képzeletbeli barátját is egy film noirból – szakmai ártalom – választja az elbeszélő.
Köves Gábor: Apropó, New York
Athenaeum Kiadó
Merthogy a Budapest–New York-tengelyen játszódó történetben egy újlipótvárosi magándetektív tengerentúli küldetését követhetjük nyomon, a cselekmény valahol a múlt emlékfoszlányai, a reális és irreális elképzelt pillanatok és a visszavonhatatlanul megtörtént valóság között bontakozik ki. Az elmúlt rendszerben átélt Visegrádi utcai gyerekkor és a kávéval átitatott kockacukrok nosztalgiája váltakozik a térben távol lévő Manhattan parkjai, könyvesboltjai és sajttortái iránt érzett sóvárgással.
A sztori szinte mellékes, az Apropó, New Yorkban tulajdonképpen minden csak apropóul szolgál a főszereplő bemutatásához, aki nem a narrátor, hanem maga Az Amerikai Város – a látszólagos nyomozás csak ürügy a soha el nem fogyó Nagy Alma alaposabb megrágására. (Sz. M. B.)
Athenaeum Kiadó, 224 oldal, 5499 forint
Deborah Levy: Augusztusi kék
Deborah Levy regénye különös elegye a valóságtól elemelt, már-már álomszerű, az olvasói fantáziának bőven teret adó jeleneteknek és a szikáran realista leírásoknak. A történet magja egy identitásválság nyomán kibontakozó identitáskeresés – vagy a sorrend épp fordított? Elsa csodagyerekként nőtt fel, fantasztikus fiatal zongoratehetségként tartották számon, a világ leghíresebb hangversenytermeiben koncertezett, a csillaga még bőven felívelőben járt, amikor elkövetett egy fatálisnak tűnő hibát: lesétált a színpadról, miután Rahmanyinov egyik darabja helyett a saját kompozícióját kezdte el játszani. A sorsfordító estét – amelyet csak részleteiben, flashback-szerű töredékekből és utalásokból rekonstruálhatunk – egy meghökkentőnek tűnő gesztus is megelőzte: Elsa kékre festette a haját. Ennek a szimbolikussága végigvezet a történeten, és fontos állomása lesz saját maga újradefiniálásának is.
Deborah Levy: Augusztusi kék
Magvető Kiadó
A botrány után gazdag családok gyerekeinek ad zongoraleckéket, majd egy napon, az athéni bolhapiacon járva megpillant egy nőt, aki nyugtalanítóan ismerősnek tűnik számára. A furcsa idegennel azután többször is találkozik, mindig véletlenszerűen, bármerre is jár Európa-szerte. Utazásainak egyik fontos állomása lesz Szardínia, ahova azért érkezik, hogy elbúcsúzzon haldokló mesterétől, aki kisgyerekként örökbe fogadta őt, és végre kiderüljön az igazság arról, honnan jött – és számot vessen arról, hova tart.
Magvető, fordította: Mesterházi Mónika, 194 oldal, 5999 forint
Mark Greenside: Segítség, francia lettem!
A „franciává válás” finom, ám annál szofisztikáltabb buktatóit jól demonstrálja az a baráti beszélgetés, amelybe Mark Greenside a következő mondattal szállt be: „J’aime beaucoup mon vie en France”. Jeannak, a barátnak kellett korrigálnia az Amerikából Franciaországba szakadt Mark durva nyelvi baklövését. „Tudod mit mondasz, Mark? (…) Szereted a farkadat Franciaországban. Mon vie a farkad. Ma vie az életed.”
Mark Greenside: Segítség, francia lettem!
HVG Könyvek
Az biztos, hogy a szerző tényleg szereti az életét Franciaországban, a Segítség, francia lettem! ugyanis már a második könyve az asszimilálódási folyamat szórakoztató és tanulságos epizódjairól. Greenside Bretagne-ba szeretett bele, ahol harminc évvel ezelőtt kölcsönből vett egy százéves parasztházat egy ötszáz lelkes faluban. Őrült ötletnek tűnhet 47 évesen meglépni egy ilyet, ráadásul egy olyan országban, amelynek a nyelvét, a kulturális kódjait nem ismeri az ember, a szerző mégis boldogan sodródik a döntésével, és ebben a sodródásban rengeteg sztori van.
De nemcsak azt követhetjük végig, hogy az amerikai bevándorló hogyan birkózik meg a francia bürokráciával, a vidéki tempó lassúságával és persze a francia nyelvvel, amelyet soha nem fog tudni teljesen magáévá tenni (de nem is kell), hanem azt is, hogy hogyan szövődnek a barátságok, erősödnek az emberi kapcsolatok ebben az új, élhető léptékű világban. Talán az egyik leginkább szívmelengető fejezete a könyvnek az, amelyben elmeséli, hogy miközben Amerikában senki nem kopog be előzetes bejelentés nélkül, addig a kis francia faluban mindenki pont ezt teszi. „Az Államokban a »kopp, kopp« egy vicc kezdete. Franciaországban a francia élet legfontosabb elemének a kezdete, fontosabb az ételnél, a bornál, a szexnél vagy a sportnál: egy beszélgetés kezdete.” Az a helyzet, hogy Mark Greenside-dal jó beszélgetni. (V. É.)
HVG Könyvek, fordította: Szűr-Szabó Katalin, 260 oldal, 6990 forint
https://hvg.hu/elet/20240331_julia-child-eletem-franciaorszagban-eletrajzi-konyv
Bohumil Hrabal: Hóvirágünnep
Hogy ki nekünk, balsors által tépett magyaroknak Bohumil Hrabal (1914–1997), arra a nagy magyar Hrabal-szakértő, Esterházy Péter (1950–2016) adott frappáns választ: “Ritka az, amikor egy külföldi, ebben az értelemben idegen írót az olvasó avval a szeretettel vagy elfogultsággal vesz körül, ahogy csak a hazaiakat szokta. Hrabal ilyen, kissé elmagyarosodott író, kicsit magyar írónak tekintjük” – nyilatkozta az 1990-ben megjelent Hrabal könyve szerzője.
A kissé elmagyarosodott író műveit nem mindig volt könnyű beszerezni, a kilencvenes évek második felében még komoly kutatómunkát igényelt, hogy az önéletrajzi-trilógia mindhárom kötete (Házimurik, Vita Nouva, Foghíjak) otthoni nyilvántartásba kerüljön. Hrabal és Kundera uralta fiatal felnőtt kori könyvtárunk polcait, nem volt opció, hogy az életmű foghíjas maradjon. A szent polcra kerül most fel a Hóvirágünnep, a “kerskói ciklus” összegereblyézett történetei közül ráadásul nyolc most jelent meg először magyarul.
Bohumil Hrabal: Hóvirágünnep
Európa Könyvkiadó
És akkor vissza EP-hez, aki egy Hraballal elkövetett közös italozás történetét is elmesélte: “Elvileg az volt az önképünk, hogy nem rúgtunk be. Amikor definitíve tudom, hogy berúgtunk, az eggyel később volt, amikor egy francia kiadóval Párizsban vacsoráztunk (…) Ő kicsit jobban berúgott, mint én, de rendőrileg nem lett volna jelentősége a különbségnek. Az megint egy szép jelenet volt, amikor hazavittem az öreget. Egy szállodában laktunk, fölvittem a szobájáig, kinyitottam neki az ajtót, és belöktem rajta. Menjél, aludjál! Az szép volt: két részeg kelet-európai a párizsi luxusban.” (K.G.)
Európa Könyvkiadó, 2026, fordította: Körtvélyessy Klára, V. Detre Zsuzsa, Lakos Attila, Varga György, 298 oldal 5499 Ft
Peter Kuper: Kafka rémálmai
“Kafka maga is jó illusztrátor volt, és moziba járni is szeretett. Ebből bátran következtethetünk arra, hogy élvezte volna a művei vizuális feldolgozásait, például a képregényeket” – olvashatjuk a Goethe Intézet oldalán. Akkora Kafka hatása, hogy az a kevés, ami Robert Crumb-tól, az underground képregények koronázatlan királyától magyarul megjelent, az is hozzá köthető. A mából nézve szinte a csodával határos, hogy Crumb és szerzőtársa, David Zane Mairowitz közös képregénye, a Kafka másképp (Introducing Kafka) jó húsz éve felbukkant hazánkban is.
Peter Kuper: Kafka rémálmai
Helikon Kiadó
Míg Crumb & Co. Kafka korát és benne Az átváltozás szerzőjének rögeszméit és traumáit képregényesítette meg, egy másik amerikai, Peter Kuper tizennégy történetet rajzolt meg jellegzetes stílusában. Köztük van A fegyencgyarmaton és Az éhezőművész, amelyek Crumbot is megihlették. Remek délutáni szórakozás szimultán lapozgatni a két képregénykötetet, és nem árt bevenni az összehasonlító játékba Az átváltozás Kuper-féle adaptációját.
A fegyencgyarmaton – Peter Kuper és Robert Crumb változata
HVG
Utóbbi külön kötetben jelent meg, magyarul egyelőre nem olvasható. Ahogy nem olvasható Rainer Stach Kafka-biográfiája és Ernst Pawel Kafka-könyve sem. Pedig Agnieszka Holland, a legfrissebb Kafka-film rendezője mindkettőről igen jó véleménnyel van.
Van tehát lemaradás rendesen Kafka-, Crumb- és Kuper téren is. (K.G.)
Helikon, 2026, 154 oldal, 5999 forint
