Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon jelentős késések alakultak ki, mert Karcag és Kisújszállás között nem volt feszültség a felsővezeték-hálózatban kora reggel óta - közölte a Mávinform szombat reggel.
A tájékoztatás szerint 6 óra 40 perckor egy vágányon, villamosmozdony vontatással megindult a közlekedés. Addig a vasúttársaság több menetrend szerinti vonatot összekapcsolt és dízel vontatással közlekedtetette az érintett szakaszon. A mozdonycsere illetve az egy vágányú közlekedés miatt a reggeli, távolsági vonatok utasai jelentős, 30-60 perces késéssel kell hogy számoljanak.
A felsővezetéki hiba keresését és a helyreállítást megkezdték, de a menetrendszerinti közlekedés várhatóan csak a délelőtti, déli órákban állhat helyre a vasútvonalon.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.