szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kisiklott és felborult egy tehervonat négy vagonja az állomáson. A MÁV pótlóbuszokkal szállítja az utasokat a környéken.

Kisiklott, majd felborult egy 27 vagonból álló, szénport szállító tehervonat négy vagonja a füzesabonyi vasútállomáson kedd délután – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tájékoztatás szerint a balesetben senki nem sérült meg.

A Mávinform MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a baleset a nyílt vasúti pályán történt, egyelőre ismeretlen okból. Feltehetően a vasúti pálya és a felsővezeték-rendszer is megsérült. A vagonok a másik pályatestre borultak, emiatt Füzesabony és Mezőkövesd között nem közlekedhetnek vonatok.

A szakemberek megkezdték a műszaki mentést és a helyszínelést. A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető MÁV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungaria Zrt. is részt vesz – közölték.

Mezőkövesd és Füzesabony között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, emellett a miskolci vonalon egyes vonatok rövidebb útvonalon közlekedhetnek, és vonatkimaradásokra is számítani lehet. A korlátozás és a késések érintik a Budapest-Miskolc közötti InterCity és gyorsvonatokat, a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely közötti sebesvonatokat, a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen közötti IC-összeköttetést és a Füzesabony-Miskolc-Hidasnémeti személyvonatok utasait is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!