szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Előzetes letartóztatásba került emberölés gyanújával az a 19 éves lány és fiú, akiket korábban a lány által a fürdőszobában megszült csecsemő halálával kapcsolatban hallgattak ki – közölte a rendőrség.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrség ügyeletét július 8-án este 9 óra körül értesítette a mentőszolgálat, hogy egy fiatal lány hajdúszoboszlói otthonának fürdőszobájában világra hozott egy gyermeket, aki életét vesztette – írta közleményében a rendőrség.

A nyomozás jelenlegi adatai, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a csecsemő élve született, a halálát pedig idegenkezűség okozta. A nyomozók bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták a 19 éves anyát és a gyermek 19 éves apját.

N. Szilviát és S. Dávidot bűnügyi őrizetbe vették, a nyomozóhatóság kezdeményezésére pedig a Debreceni Járásbíróság július 11-én elrendelte előzetes letartóztatásukat. A két szülővel szemben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást.


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!