Tetszett a cikk?

A Vas megyei Szakonyfalut elzárta a külvilágtól a víz, és eddig már tíz alsórendű utat kellett lezárni vízátfolyások miatt a megyében. Csak Ausztria és Szlovénia felől közelíthető meg Alsószölnök és Felsőszölnök is.

Lezárták a Halogy és Nádasd, a Molnaszecsőd és Döröske, a Kondorfa és Csörötnek, a Rábatótfalu és az országhatár, az Orfalu és Farkasfa, a Szentgotthárd és Máriaújfalu, a Máriaújfalu és Farkasfa közötti összekötő utat, a Felsőmarácra vezető bekötő utat, valamint a Kerkáskápolna és Magyarföld közötti út két szakaszát is.

Az éjszaka - az előrejelzéseknek megfelelően - újra esni kezdett a Dunántúlon, de reggelre ennek vége szakadt. A Rába-Répce ausztriai vízgyűjtőjén, a Lajta területén és a Duna néhány kelet-ausztriai részvízgyűjtőjén ugyanakkor gyengülően, de továbbra is csapadékos volt az időjárás.

A Lajtán kialakult második árhullám várhatóan utoléri az elsőt, így az első fokú készültség határa körüli vízszint akár a harmadfok fölé is emelkedhet a jövő hét közepén.

A Vasban intenzíven áradó Rábán az első fokú készültség szintje feletti tetőzésre számítanak a Győr-Moson-Sopron megyei szakaszon. Árad a Répce is, a Marcal jobb parti mellékvízfolyásai közül a Torna és a Hajagos azonban reggelre már apadni kezdett.

Bakonybánknál péntek este tetőzött a Cuhai-Bakony-ér, azóta már csaknem másfél métert apadt. Mezőőrsnél mintegy fél méterrel csökkent a vízszint éjfél óta, Bőnynél, ahol estére várják a tetőzést, még mintegy harminc centis áradásra számítanak a szakemberek. A közeli Concó patak már apad a tájékoztatás szerint. A megye nyugati részén intenzív áradást tapasztaltak az Ikván.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!