És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Vajon mit lehet kiolvasni Orbán Viktor kampányútjaiból? Megnéztük, mely városokban fordult meg az utóbbi hetekben a kormányfő, ugyanis a Fideszben bevett dolog, hogy oda küldik a miniszterelnököt, ahol a legnagyobb szükség van a karizmájára.
Most is azt a receptet alkalmazza Orbán Viktor, mint az országgyűlési kampány idején. Főleg azokat a településeket látogatja meg, ahol a helyi Fidesznek, vagy a párt polgármesterjelöltjének szüksége lehet a miniszterelnök jelenlétére, egy buzdító beszédre, lakossági fórumra.
Mint arról márciusban beszámoltunk, a parlamenti választás előtti időszakban egy részletesen kidolgozott menetrendet követett Orbán. Akkor a választókerületeket a Fideszben három kategóriába sorolták: biztosan nyerő, jól álló és veszthető. Az utóbbiakban különösen nagy intenzitással kampányolt a kormányfő: Orbán tavasszal igyekezett sokat mutatkozni a jelöltekkel, minden fotón, plakáton együtt jelentek meg, illetve interjúkat adott a helyi tévének, a megyei napilapnak, esetleg egy hírportálnak, hogy ne csak a fórumon megjelenőket érjék el az üzenetei. Akkor a kampánystáb tagjai hangsúlyozták, a billegő körzetekre Orbán főleg március 15-e után fókuszált, tehát a kampány utolsó három hetében.
Külső kihívás, belső harcok
Mint az egyik kormányközeli forrás elismerte, most sincs ez másképp, ezért megnéztük merre járt az utóbbi három hétben a miniszterelnök. Kíváncsiak voltunk, hol „szorulnak rá” a helyi fideszesek a miniszterelnöki mozgósításra, hol lát kockázatokat a kampánystáb. Több olyan városban is megjelent, ahol a Fidesz belső harcok miatt gyengült meg.
Bár a pénteki rádióinterjújában azt mondta, olyan sokat kampányolt, hogy lejárta a lábát, már „térden jár”, most nem volt annyira lendületben, mint tavasszal (mint korábban megírtuk, szűk körben ki is jelentette, ez a választás már nem hozza „intellektuális izgalomba”). A kormányfő 9 települést látogatott végig ezekben a hetekben, továbbá három helyi tévének, vagy újságnak adott interjút, ahol ígért valamit az adott térségnek. Minden alkalommal elmondta, „ritkán áll fenn az a lehetőség, hogy egy irányba húzzon a város polgármestere, a miniszterelnök és a kormány”, ezért arra kérte a szavazókat, hogy október 12-én voksoljanak ennek figyelembevételével.
A Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában egyébként azt mondta, Tarlós István vezeti a fővárosi kampányt, amelyhez ő már nem tud többet hozzátenni, így nem lesz budapesti fellépése. Ebből arra lehet következtetni, hogy Orbán úgy látja, a budapesti csatát már megnyerték, inkább vidéken lehetnek gondok.
Október 10. Szombathely.
A Szombathelyi Városi Televíziónak adott egy interjút.
Ígéretek, megjegyzések:
Nézze meg, merre járt Orbán Viktor a hetekben (narancssárgával a beszédek, zölddel az interjúk, kékkel az egynapos túra):
Október 5-én már megszólalt egyszer a helyi ügyekkel foglalkozva: interjút adott a szombathelyi Vas Népének.
Ígéretek az interjúban:
Szombathelyen városát a Fidesz vezeti, de az utóbbi időben komoly feszültségek alakultak ki a helyi erőcsoportok között. Részben ennek köszönhető, hogy a térséget képviselő Hende Csaba által támogatott, a polgármester utódjának kinézett Lazáry Viktort - rejtélyes módon kiszivárgott képek alapján - drogügybe tudta keverni a helyi MSZP-s Czeglédy Csaba. Így a Fidesz kénytelen elengedni Lazáry kezét és újraindítani Puskás Tivadart, pedig a HVG már tavaly nyáron arról írt, hogy őt vissza akarták vonultatni. Az MSZP és szövetségesei viszont azt az Ipkovich Györgyöt indítják, aki 2002 és 2010 között már állt a város élén.
Október 9. Salgótarján.
Ígéretek a Salgótarjáni Városi Televízióban:
A hvg.hu is bevette Salgótarjánt a „billegő” városokról szóló pénteki összeállításába, melyet a különböző mérések (Ipsos, Nézőpont, Medián, Political Capital) alapján készített.
Bár áprilisban a Fidesz képviselőjelöltje, Becsó Zsolt 10 százalékot vert a baloldalra, májusban már nagyon szoros volt a verseny: a három baloldali párt 2 százalékkal maradt le a kormánypárthoz képest. Ráadásul most a DK, az Együtt és néhány helyi szervezet is felsorakozott a szocialista polgármesterjelölt, Dóra Ottó mögött. Orbán Székyné Sztrémi Melinda mellett kampányolt, aki 2006 óta vezeti a várost: nyolc éve ugyanis több baloldali jelölt is indult, így a voksok megoszlottak közöttük, és nyert a fideszes iskolaigazgató. Az Ipsos szerint most az MSZP-nek áll a zászló.
Október 7. Békéscsaba.
Ígéretek a Csaba Televízióban:
A várost sokáig a fideszes Vantara Gyula vezette, de ő most az összeférhetetlenség bevezetése miatt kénytelen volt dönteni, hogy folytatja, vagy a parlamenti képviselőséget választja. Az utóbbi mellett döntött, az új kormánypárti jelölt Hanó Miklós jelenlegi alpolgármester lett. A baloldali pártok összefogtak – az együttműködéshez még Fodor Gábor pártja is csatlakozott –, és a térség korábbi SZDSZ-s parlamenti képviselőjét, Velkey Gábort indítják, aki helyben sokáig népszerű volt.
Október 7. Makó.
Figyelmeztetések a promenad.hu-n:
Makón MSZP-s polgármester van. Buzás Pétert a baloldali pártok újraindították, aki 2010-ben majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint kormánypárti kihívója. A mostani fideszes jelölt Farkas Éva lett. Makón Lázár János és Kövér László is kampányolt már, a Fidesz igyekszik megfordítani a várost.
Október 7. Szeged.
Ígéretek és figyelmeztetések a Telin TV-ben:
Szeged is bekerült a pénteki hvg.hu-s összeállításba. Négy évvel ezelőtt Botka László négyezer szavazattal verte meg akkori fideszes kihívóját, B. Nagy Lászlót, most a Fidesz a L.É.T. Alapítvány létrehozóját, Kothenczet támogatja. Noha Kothencz nagy erőket vetett be, nagyon sok kampányrendezvényt szervezett, és számos – ellenfelei szerint fedezetlen – ígéretet lengetett be, Botkát nehéz lesz megvernie Szegeden.
Október 4. Székesfehérvár.
Orbán a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján vett részt, ahol beszédet is tartott.
Ígéretek:
Bár a miniszterelnöki látogatás inkább a Jüllich Glas-nak szólt – közismert, hogy Orbán szeret járni gyáravatásokra –, az eseményen jelen volt Cser-Palkovics András polgármester is. 2010 előtt nagyon sokáig baloldali polgármestere volt Székesfehérvárnak. Most viszont nem sikerült összehozni a baloldali egységet Márton Roland mögött, a DK külön jelöltet indított, pedig Gyurcsány pártját az utolsó percig győzködte az MSZP és az Együtt.
Szeptember 30. Nagyatád.
A kormányfő a Büttner Kft. új CNC tanműhelyének avatásán vett részt.
Ígéretek:
A várost egy civil szervezethez tartozó független polgármester, Ormai István irányítja több ciklus óta. 2010-ben is tudott nyerni, holott az egyéni kerületek többségében már nem az ő szervezete, hanem a Fidesz győzött. Neki nincs most baloldali kihívója, a Fidesz viszont Kárpáti Lászlóval akarja bevenni a települést.
Szeptember 29. Interjú a Dunaújvárosi Városi Televíziónak.
Ígéretek, megjegyzések:
Az Ipsos legutolsó mérése szerint Salgótarjánhoz hasonlóan igen szoros lehet a verseny Dunaújvárosban is. A várost jelenleg a fideszes Cserna Gábor vezeti, de a baloldali pártok egy fiatal egykori katonatisztet, Pintér Attilát indítja, aki korábban alpolgármester volt a városban, de dolgozott vezetői beosztásban a Dunaferrben is.
Szeptember 29. Bicske - főtéravató.
Ígéretek, megjegyzések:
A települést eddig a fideszes Tessely Zoltán vezette, de ő inkább a parlamentet választotta. A Fidesz Pálffy Károly alpolgármester indítja helyette, az ő kihívója a PM-es Szilágyi László, aki korábban parlamenti képviselő volt, az LMP-ből indult. A helyieket az elmúlt ciklusban sokat foglalkoztatták az állami földbérletek, a fideszes nyertesek, de sokakat bosszant, hogy a miniszterelnök édesapja itt rakodja vasútra az építkezések nyersanyagát, a település egy részét folyamatosan beborítja a por.
Szeptember 29. Interjú a TelePaks Kistérségi Televíziónak.
Ígéretek, magyarázatok.
A városi Fideszben az utóbbi években állandósultak a belső harcok. A jelenlegi polgármester, Hajdú János Fidesz-színekben győzött, kényelmes kormánypárti többséggel irányította mostanáig a várost, ám ő inkább a KDNP paksi elnöke, Bagdy László által ajánlott Süli Jánost támogatja, aki 31 évet töltött el az atomerőműben, és vezetője is volt a cégnek. A Fidesz felső vezetése viszont Kozmann György világbajnok kenust támogatta - a döntés miatt a helyi fideszes képviselőcsoport kettészakadt. Végül a Fidesz és a KDNP közti feszültségeket elkerülendő Süli egy helyi szervezet támogatásával indult.
A városban jelenleg is mocskolódó kampány folyik, Sülit naplopóként bemutató szórólapok jelentek meg, Kozmann és Hajdú folyamatosan közleményháborút vív. „Süli János kiváló atomerőművi szakember, magam is dolgoztam vele, és nem látom, hogy miért nem ott hasznosítjuk a tudását, ahol kellene” – magyarázta Orbán, hozzátéve, azért támogatják mégis Kozmannt, mert „a polgármestereknek, ahogy a sportolóknak is, jól kell bírniuk a feszültséget”.
Szeptember 26. Nyíregyháza.
Interjú a Nyíregyházi Televíziónak, észrevételek:
A város hosszú időn keresztül MSZP-s vezetésű volt, 2010-ben történt meg a váltás. Most a Fidesz újraindítja Kovácsot. A baloldalon teljes az összefogás – amely külön nevet is kapott: Változást Nyíregyházáért –, a pártok Nagy Lászlót indítják. Nagy egy helyi pedagógus, aki mellett a korábbi népszerű polgármester, Csabai Lászlóné is kiállt.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.