Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Külgazdasági és Külügyminisztériumtól egyelőre nem árulták el, van-e diplomata útlevele Habony Árpádnak és azoknak a személyeknek, akiknek felvetődött a neve az elmúlt napokban a kitiltási botránnyal kapcsolatban. A Miniszterelnökség szerint nekik nincs közük Habony Árpádhoz.
A külügyi tárcánál az Index kérdezett rá az érintettek esetleges diplomata útlevelére. Azt válaszolták, hogy nem adhatnak érdemi választ, mert annak adatvédelmi és jogszabályi akadályai vannak.
Az RTL Híradó a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodájának érdeklődött az ügyben, ott Havasi Bertalan sajtófőnök azt mondta, hogy nincs közük Habony Árpád útjaihoz, mert ő nem áll jogi kapcsolatban a miniszterelnökséggel, és semmit nem tudnak a programjáról.
Az LMP társelnöke, Szél Bernadett közérdekű adatigényléssel fordult a külügyhöz, az ellenzéki politikus is azt szeretné megtudni, van-e diplomata útlevele Habony Árpádnak.
A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint az, hogy valakinek van-e diplomata-útlevele, közérdekből nyilvános adat, hiszen ilyen útlevelet kizárólag közfeladat ellátásához kapcsolódóan lehet kiadni. Sőt, azt sem lehet eltitkolni, hogy mi az a közfeladat, amihez a diplomata-útlevelet kiadták.
Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó neve is felmerült a kitiltási botrányban, meg nem erősített hírek szerint őt is kitilthatták az Egyesült Államokból. Kaminski Fanny, a miniszterelnök sajtómegjelenéseiért felelős munkatársa szerdán egy olyan képet posztolt a Facebookon, amin Habony Árpád valószínűleg Washingtonban van, kezében a friss The Wall Street Journallal, vagyis elvileg ezzel próbálták bizonyítani, hogy nincs a kitiltottak listáján.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.