Újra szavaznak vasárnap a faluban, ahol mindenki ismeri egymást

Polgármester- és képviselőjelöltekre, valamint a megyei közgyűlési listákra is szavaznak a megismételt választáson a Csongrád megyei Bakson vasárnap.

  • MTI MTI
Újra szavaznak vasárnap a faluban, ahol mindenki ismeri egymást

A területi választási bizottság a kisteleki járáshoz tartozó kétezer lakosú községben azért semmisítette meg a voksolás eredményét, mert a községben működő mindkét szavazókörben a szavazatszámláló bizottságok tagjai egyhangúan döntöttek arról, hogy az emberek személyazonosságuk igazolása nélkül is voksolhatnak, tekintettel arra, hogy a település lakosai ismerik egymást.

Az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott szavazólapminták alapján a baksiak két független jelölt közül választhatnak polgármester: Búza Zsolt, a község jelenlegi vezetője és Mihályné Tóth Margit képviselő indul a posztért. A képviselő-testület hat helyére – az októberi 17 helyett – tizenöten pályáznak, a Fidesz-KDNP két jelöltje kivételével valamennyien függetlenek.

Megyei területi listát hét párt, pártszövetség, illetve egyesület állított Csongrádban. Mivel a területi választási bizottság a Bakson feltárt szabálytalanságok miatt nem állapíthatta meg a megyei önkormányzati választás eredményét eddig a Csongrád megyei közgyűlés sem alakulhatott meg. A baksi szavazás azonban várhatóan nem változtat a testület összetételén: a Fidesz-KDNP tizenegy, az MSZP öt, a Jobbik pedig négy képviselőt delegál a testületbe.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.