A jelenlegi politikai helyzetben négy forgatókönyv képzelhető el, mondta Földes György történész szerdán a Politikatörténeti Intézet Magyarország - 2014 címmel rendezett szerdai konferenciáján. Az Intézet főigazgatója szerint egyrészt folytatódhat a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ha Orbán Viktor kormánya talál ehhez megfelelő finanszírozót. Egy másik esetben a folyamatosan erodálódó Fidesz meggyengülése a Jobbik megerősödését is hozhatja, de harmadik szcenárióként az is elképzelhető, hogy valamiféle kiegyezésre jutnak a különböző politikai erők, amelyek jelenleg szemben állnak egymással. Erre amiatt kerülhetne sor, mert a valóságban felmerülő problémákra nem adnak választ a meglévő konzervatív, liberális és szocialista ideológiák, megközelítések. Földes szerint ez a harmadik egyben a legkevésbé valószínű forgatókönyv a mai Magyarországon, ezért leginkább a baloldal megújítására van szükség.

A megújítás alapja Földes szerint a leszakadó, elszegényedő társadalmi rétegek felzárkóztatásának kellene lennie, és nemcsak gazdasági téren, hanem kulturális tekintetben is segíteni kell őket. "Azaz a népet vissza kell emelni a nemzetbe" – fogalmazta meg a programtézist Földes, aki a kilencvenes évek végén az MSZP vezető testületeiben is tisztséget vállalt, és önmagát a konferencián egyfajta „pártértelmiségiként” definiálta, akinek a véleményére kevesebbet hallgatnak, miután a baloldali pártok (is) inkább az úgynevezett szakértő-tanácsadókra támaszkodnak. Földes ugyanakkor egy baloldali szellemi műhely gondolataival szeretne alternatívát kínálni a társadalomnak.

Tóbiás József: Kapott ötleteket

Fazekas István

Ki a liberális? Ki a szocdem?

A szövetségépítés, a baloldal megújítása azonban két dologgal nem kapcsolódhat össze – folytatta Földes. Egyrészt a jelenlegi ellenzék önkéntesen nem legitimálhatja a NER jelenlegi politikáját. Ugyanakkor a NER elutasításán kívül túl kell lépni a 2002 és 2010 közötti kormányzás időszakán is, különösen a 2006-2007 után történteken. Szerinte ugyanis a hangsúlyt inkább a szociális demokráciára kell helyezni és ebből kiindulva az új nemzeti szövetségépítést megkezdeni. Földes az érdekvédelmet erősítené – erről már az előadása után beszélt a hvg.hu kérdésére.

A közönség soraiban ott ült például Tóbiás József, az MSZP elnöke – őt név szerint is említette Földes az előadásában -, Szigetvári Viktor az Együtt társelnöke, és a Lendvai Ildikó is, az MSZP korábbi vezetői közül.

Szigetvári hozzá is szólt a vitához, különösen Pogátsa Zoltán szavaira reagált. A közgazdász-szociológus Pogátsa elemzésében ugyanis az 1990 utáni neoliberális gazdaságpolitikát bírálta. Szavaiból kiderült, hiányzik Magyarországon a szociáldemokrata alternatíva. Amikor Szigetvári bonyolult hozzászólásában azt kifogásolta, hogy miért tartja őt liberálisnak Pogátsa, akkor a közgazdász-szociológus úgy reagált, hogy nem Szigetvárit minősítette, hanem a pártját, amelyik önmagát minősítette ilyennek.

Utóbb Pogátsát megkérdeztük, hogy liberálisnak tartja-e Antall József, Horn Gyula és az első Orbán-kormány politikáját, amikor az elmúlt 25 évet elemezte, erre csak bólintott az elemző, aki előadásában arra hívta fel a figyelmet: immár tudományos kutatások is bizonyítják, hogy az egyenlőségre törekvő, a legalsó rétegek felzárkóztatására koncentráló társadalmak a leghatékonyabbak. Ezekre a társadalmakra a legjobb példát a skandináv országokban találta meg. A dán, svéd, finn modell előnyeit taglalta ezután, ahol a leszakadó társadalmi csoportok felemelésével a legsikeresebb társadalmakat építik. Pogátsa szerint a neoliberalizmus a legkevésbé Skandináviát tudta lerontani, Nyugat-Európában nagyobb károkat okozott, de ott egy magasabb, fejlettebb bázisról indultak, viszont ez az ideológia és gazdaságpolitika a legnagyobb pusztítást Kelet-Közép-Európában végezte a rendszerváltás után.

Mi a jó mutató?

Pogátsa vitába szállt a volt EU-biztossal, Andor Lászlóval is, aki arról beszélt, hogy Magyarországot olyan országok előzték meg gazdasági fejlettség tekintetében, mint Lengyelország, Észtország, Szlovákia és Litvánia. Pogátsa szerint a GDP nem méri jól a társadalmak és a gazdaságok fejlettségét, és az észt bérek például felét sem teszik ki annak, amit a hasonló színvonalú egy főre jutó GDP-vel rendelkező országokban kellene regisztrálni. Máshol pedig a foglalkoztatottság szintje rendkívül alacsony, így például Szlovákiában nem éri el az 1998-as szintet sem, tehát ezt az országot sem tartja sikeresnek. (Amikor megkérdeztük Pogátsát arról, hogy Észtország 2011-re utolérte és lehagyta egy főre eső GDP-ben mérve Magyarországot, pedig húsz évvel korábban még 31 százalékkal alacsonyabb volt ez a mutató a balti országban, a kérdésre nem válaszolt érdemben, és elsietett.)

Andor László

Stiller Ákos

Pogátsa véleménye némileg háttérbe szorította Andor László tényekre jobban alapozó elemzését. Andor arról beszélt, hogy bár Magyarország példája nem a legjobb a térségbeli államok EU-csatlakozásának elemzésekor, az EU 2004-es kibővítése egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a folyamat sikertelen lett volna. Andor itt emelte ki Lengyelország, Szlovákia, Észtország és Litvánia fejlődését.

Andor arról is beszélt, hogy sokféle narratíva, elbeszélés keveredik az EU-bővítés kapcsán, és például a dél-európai államok konkurenst láttak az újonnan csatlakozókban, Angliában pedig a bevándorlásra – tegyük hozzá: annak negatív hatásaira - helyezték a hangsúlyt. Németországban ennél mélyebb vita folyt. Ott ugyanis arról volt szó, hogy a szociális piacgazdaság Európában is érvényesülő szabályozott piaca vagy a Nagy-Britanniában népszerű liberális piacgazdaság koncepcióját veszik majd át, illetve támogatják az újonnan csatlakozók.

Ugyanakkor Andor is elismerte, hogy a várakozásokat nem mindenben teljesítette az EU-csatlakozás. Így például a bérszínvonalban megmaradtak a nagy különbségek. És a felzárkózás e tekintetben nem látványos egy-két év alatt. (Pogátsa ezzel kapcsolatosan azt állította, hogy a kelet-közép-európai országok nem is zárkóznak fel, inkább divergencia – jelen esetben: lemaradás - érvényesül Nyugat-Európához képest, éppen a termelékenységi mutatók bizonyítják ezt. Szűkebb térségünkben ugyanis nincs olyan ország, amelynek a termelékenysége jobban növekedne, mint a nyugat-európai fejlett országoké.)

A munkaképes korúak öt százaléka is elhagyhatja az országot

Andor sem titkolta azonban a problémákat: szerinte Magyarország is kezdi 2011 óta megközelíteni a lengyel szintet az elvándorlás tekintetében, azaz a munkaképes lakosságnak akár az 5 százaléka is elhagyhatja az országot. Ez akkor történhet meg, ha folytatódnak a német és az osztrák munkaerőpiac megnyitásával és a hazai várakozások romlásával összefüggő folyamatok.

Az ötszázalékos elvándorlási szint azonban még mindig távol van a román nívótól, ami 10 százalékos migrációt jelentene. Andor sem vitatkozott azzal, hogy az egyenlőséget szem előtt tartó országokban jobb a helyet. Erre példának ő Csehországot nevezte meg, ahol viszonylag kicsi az elvándorlás, hiszen itt a legkisebb a szegénység és a legcsekélyebb a társadalmi egyenlőtlenség a kelet-közép-európai térségben.