Már megint Gyurcsány Ferenc járt jól! Az exminiszterelnök azok közé tartozik, akik magánvagyonukból rendszeresen költenek politikai céljaikra, pártjuk fenntartására, ő azonban azt is elmondhatja magáról, hogy a befektetése sikeres volt. A volt kormányfő tavaly például több mint ötmillió forintot adott a DK-nak, így az oda befutott adományok 20 százaléka tőle származott. Gyurcsány el is nyerte jutalmát: a közös baloldali lista révén újra bejutott a képviselőházba, pártja pedig jogot szerzett a 2018-ig tartó állami támogatásra (lásd ábránkat).
A szintén exszocialista Szili Katalin feleannyi pénzt, 2,4 milliót utalt (egyik) szervezetének, a Közösség a Társadalmi Igazságosságértnak (KTI) tavaly, de ő semmire se jutott vele. Ahogy azzal se, hogy van másik politikai alakulata is, a Szociális Unió. Az utóbbi egyébként nullás bevallást adott le (se bevétel, se kiadás 2013-ban), a KTI viszont négyszer annyit költött tavaly, mint amennyi bevétele volt. Ezzel nincs egyedül: a pártok többsége adósságokba verte magát az utóbbi időben, különösen azok vannak nehéz helyzetben, amelyek az idei választásra tekintve 2013-ban indultak a semmiből. Ráadásul a korábbiaktól eltérően a voksolásra készülve már nemcsak az irodák–kortesakciók–hirdetések költségeit kellett állniuk, sokan az államnak is tartoznak, az időben vissza nem adott ajánlóívekért ugyanis büntetést kell fizetni.
E szabály sújtja Bokros Lajos Modern Magyarországért nevű pártját is, amely egyébként csak az európai parlamenti választásra (EP) koncentrált. A volt pénzügyminiszter majd egymillióval segítette mozgalmát tavaly, s az idén még többet kell áldoznia, ha rendezett pénzügyekkel akarja zárni 2014-et. Hiába adtak le ugyanis a hívei több mint 24 ezer aláírást, a hivatalos ellenőrzés 19 ezer hitelest se talált a szükséges 20 ezer helyett. Bokros újraszámolást kért, mondván, adminisztrációs hiba történhetett a Nemzeti Választási Irodánál, ám hétfőn végleg piros lámpát kapott: majd 1400 aláírás többször is szerepelt pártja ívein.
A pénzéhséget növeli, hogy az EP-választásokra – amin az ajánlások alapján csak nyolc párt indulhat – nincs állami kampánytámogatás, minden forintot az indulóknak kell előteremteniük. A kockázat viszont nagyobb, mint az áprilisi országgyűlési voksoláson volt: a május 25-ei választás tisztán listás, s a mandátumhoz legalább a szavazatok öt százalékát meg kell szerezni. Ez nyilvánvalóan sikerül majd a nagyoknak (Fidesz–KDNP, MSZP, Jobbik), ám az Együtt–PM, az LMP és a DK esetében már sok múlik azon, hogy jellemzően nagyvárosi szavazóik mennyire veszik komolyan az EP-voksolást. A Haza Nem Eladó és a Seres Mária Szövetségesei nevű párt pedig csak a politikatörténetbe kerülhet be az indulással, az unió képviselőházába nem. Aligha véletlen, hogy az áprilisban a „kormányváltók” között indult – s a közös lista révén az Országgyűlésbe bejutott – Fodor Gábor Magyar Liberális Pártja nem is próbálkozott EP-mandátum megszerzésével.
A pártok többsége tizenkilencre húz lapot a kampányköltségekkel. Ha jól kalkuláltak (a parlamenti választáson elég a voksok egy százaléka vagy egy listás mandátum az állami támogatáshoz), akkor négy évig jön a pénz. Ha viszont elszámították magukat, akkor a végrehajtó jön. A nagyok persze túlélik a pénzügyi válságot, az MSZP sem omlik majd össze mostanában sokat emlegetett kétmilliárdos adóssága miatt – amit egyébként azok a szocialisták is az onnan rég dezertált Gyurcsány nyakába akarnak most varrni, akik eddig élvezték az új székház, az állami kölcsönből kiépített irodahálózat vagy a banki hitelkeret előnyeit. Ugyanakkor tény, hogy a Jobbik a pártpénzelosztásnál már az MSZP elé vágott, mert a szocialistáknak a közös lista révén szerzett forintokon osztozniuk kell a szövetségesekkel.
Gyurcsány-ellenes tüntetés a Jókai utcai MSZP-székháznál
Fazekas István
A pénzügyi nehézségeket növeli a pártoknál, hogy egyre kevesebb a tagdíj, egyre fukarabbak a támogatók. A tagság egyedül a Fidesznél ad össze komoly összeget (2013-ban 185 millió forintot), a külső adományozók távol tartják magukat a pártkasszáktól, a befizetők többsége politikus, a legtöbbet általában az EP tagjai utalják pártjuknak (például az MSZP-s Gurmai Zita, a jobbikos Morvai Krisztina). Persze a kerülő utakat mindig megtalálja a politikába igyekvő pénz. Minden párt körül kialakult a civil mozgalmak (vagy azoknak álcázott alapítványok, egyesületek) hálózata. Ezek egy része egyszerűen kortesszervezetként működik, abban merül ki ugyanis a tevékenységük, hogy kampányidőszakban gyűléseket, felvonulásokat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg, plakátakciókat indítanak. Ez nem új jelenség, de ezek a választáson részt nem vevő, ám valamelyik párt érdekében fellépő szervezetek (élünkön a Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórummal, a Békemenettel) az idén még fontosabb szerepet játszottak, mint korábban. A pártok ugyanis számos kampánykorlátozással néztek szembe. A szigorító 2013-as törvény ugyanakkor ezekről a szervezetekről „megfeledkezett”, így a kezük szabad maradt a korteskedésben, lehetővé téve, hogy egy párt úgy tarthassa be a kampánykiadási korlátozást, hogy ő az érdekében mégis megkötés nélkül lehessen akciózni.
Hamarosan közzéteszik a hivatalos kampányelszámolásokat, ám ezeket érdemes lesz erős kritikával kezelni, bár – épp a friss korlátozások miatt – némileg közelebb állnak majd a valósághoz, mint az előző választások után nyilvánosságra hozott adatok. Csakhogy hivatalosan mindössze 50 nap a kampány, vagyis február közepétől számít a költség kampánykiadásnak. Így nemcsak azok a forintok maradnak le legálisan a listáról, amiket a választás kiírása előtt adtak ki politikai reklámra, de még azok is, amiket az Áder János államfő január 20-ai döntése (április 6-a megnevezése) utáni bő három héten költöttek el a nyomban voksszerzési üzemmódra kapcsolt pártok.
JUHÁSZ GÁBOR
