Itt az első kórház-összeolvadás, vidéki lesz a legnagyobb intézmény

A Debreceni Egyetem (DE) veszi át a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartói jogait az év közepétől, ezzel megkezdődik a két intézmény másfél évig tartó teljes integrációjának folyamata - jelentette be Szilvássy Zoltán, a DE rektora.

  • MTI MTI
Itt az első kórház-összeolvadás, vidéki lesz a legnagyobb intézmény

Szilvássy Zoltán kedden kapta meg azt a levelet, amelyben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter engedélyezi az integrációt.

A rektor szerint ez az időpontokat is rögzíti, június 30-ig kell a fenntartói jogokat átadni az egyetemnek, december 31-ig integrálják a kórházi kiszolgáló, támogató funkciókat ellátó szervezeteket, a jövő év végére pedig a teljes integrációval létrejön az ország legnagyobb egészségügyi intézménye Debrecenben.

Édes István professzor, a DE Klinikai Központjának főigazgatója közölte, az összes szakdolgozóra és orvosra szükség van, az integráció nem jár együtt elbocsátásokkal, létszámleépítéssel.