Nincs rendőrségi ügy az M1 műsorvezetőjének megtámadásából

Egyelőre nem vizsgálja a nyomozó hatóság az M1 műsorvezetőjének, Borsa Miklósnak a megtámadását, mivel sem feljelentés, sem bejelentés nem érkezett hozzájuk – tudta meg a hvg.hu rendőrségi forrásokból.

  • Cs. B. Cs. B.
Nincs rendőrségi ügy az M1 műsorvezetőjének megtámadásából

Mint arról beszámolt a hvg.hu az M1 híradása alapján,  a munkája miatt megtámadták és bántalmazták az M1 egyik műsorvezetőjét kedden délelőtt.

Tájékoztatásuk szerint Borsa Miklóst Balatonfüreden támadták meg. Először azt kérdezték tőle, ő mondja-e a híreket, majd rárontottak és ütötték, közben azt ordították neki: „most hazudj!”. A műsorvezető – mint mondták – a történtekhez képest jól van, de nincs olyan állapotban, hogy műsort tudjon vezetni, otthonában gyógyul.

A hvg.hu megkereste az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol adatvédelmi okokra hivatkozva nem adtak tájékoztatást. Ugyanakkor rendőrségi forrásokból a hvg.hu úgy értesült nem is vizsgálja a testület mi történt, mert sem feljelentést, sem bejelentést nem kaptak az ügyben.

„Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy a munkánk miatt fizikai bántalmazás érhet bennünket, de természetesen az M1 valamennyi munkatársa a történtek ellenére is tovább végzi feladatát” – közölte az M1.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.