Három ügyben nyomoz a NAV a roma önkormányzatnál

Három ügyet egyesítve nyomoz a NAV a Híd a munka világába programmal kapcsolatban – írja a Népszabadság.

  • MTI MTI
Három ügyben nyomoz a NAV a roma önkormányzatnál

Három ügyet egyesítve nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Országos Roma Önkormányzat részvételével zajló a Híd a munka világába elnevezésű program forrásainak felhasználásával kapcsolatban – írta hétfői számában a Népszabadság a NAV-ra hivatkozva. 

A lapnak nyilatkozó Sárközi Alexandra ezredes, a NAV bűnügyi szóvivője elmondta: "a nyomozás elrendelése óta további két ügy érkezett a rendőrségtől a Híd a munka világába projekttel kapcsolatban". Ezeket az ügyeket a folyamatban lévő nyomozással egyesítették. 

Közölte, "a pénzügyi nyomozók házkutatásokat, lefoglalásokat hajtanak végre, tanúkihallgatások történnek". A nyomozás érdekeire hivatkozva Sárközi Alexandra azt nem mondta el, hogy hol tartottak házkutatásokat. Birkás László, a projekt szóvivője azt közölte a lappal, hogy az eljárásnak nincs hatása a program működésére.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.