Év végéig lehet másik kórházba menni a hosszú várólista helyett

Idén év végéig van lehetőség arra, hogy a hosszú várólisták kivárása helyett másik kórházban műttessük meg magunkat. Az OEP az esetleges utazási költséget is állja.

  • MTI MTI
Év végéig lehet másik kórházba menni a hosszú várólista helyett

Év végéig tart a kórházi várólisták csökkentését célzó program, amelynek keretében a kórházak átirányíthatják egy másik intézménybe a műtétre várakozókat, hogy a beavatkozás minél hamarabb megtörténjen – írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.

A kormány idén hatmilliárd forintot különített el a programra, amelynek célja, hogy a betegeknek ne kelljen a kisebb műtétekre 2-3 hónapnál, a nagyobb ortopédiai beavatkozásokra hat hónapnál többet várniuk – írta a lap. A programba elsősorban azok a beavatkozások tartoznak bele, amelyekre a legtöbben várnak. Ilyenek a térd- és csípőprotézis-beültetések, továbbá a szürkehályog-, epekő- és sérvműtétek.

Az újság idézte Ficzere Andreát, a fővárosi Uzsoki kórház főigazgatóját, aki szerint a program a vártnál valamivel lassabban halad, ezért a betegekkel tudatni kell, hogy van lehetőségük a kiírtnál hamarabb átesni a műtéteken. Elmondta: a programban részt vevő intézmények szívesen fogadnak területen kívüli betegeket. Az Uzsoki kórházban például április óta összesen 800 csípő- és térdprotézis-beültetést végeztek el, s a páciensek fele másik ellátóhelyről érkezett hozzájuk.

A főigazgató felhívta a figyelmet, hogy a program keretében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) állja a betegek esetleges utazási költségét.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.