szerző:
hvg.hu

A Századvég 2010 után úgy kezelhetett és készíthetett bizalmas stratégiai anyagokat, hogy több évvel később kapták meg az ehhez szükséges tanúsítványokat. A Századvég részt vehetett a transzatlanti együttműködés vitaanyagának elkészítésében is, ezt első szándékból tíz évre titkosították. A liberális ellenzék a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezte.

A Századvég Politikai Iskola működéséről a belügyminiszter tájékoztatta Fodor Gábort írásbeli kérdését követően, melyből az derült ki, hogy noha 2010 óta rendszeresen kap stratégia kormányzati megbízásokat az alapítvány intézménye, csupán 2013 októberében kaptak a munkatársai biztonsági tanúsítványokat, maga a Századvég pedig csak 2014 februárjában - írja a párt közleménye nyomán a NOL.hu. A portál felveti, hogy amennyiben nem volt szükség átvilágítást követő biztonsági tanúsítványokra, úgy meglehetősen alacsony színvonalú tanulmányokat alkothattak milliárdokért, amennyiben szükséges lett volna a tanúsítvány, akkor engedély nélkül fértek hozzá államtitkhoz.

A Magyar Liberális Párt ezért kezdeményezi a parlamenti Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását, valamint újabb kérdéseket intéztek Pintér Sándor belügyminiszter felé, hogy ki volt az a 21 személy, akik végül megkapta a nemzetbiztonsági minősítést. Lázár Jánostól az után érdeklődnek, hogy a Századvégtől kik kapnak meghívót kormányülésekre és a Miniszterelnökségre. Érdeklődtek továbbá, hogy visszavonták-e G. Fodor Gábor nemzetbiztonsági minősítését azt követően, hogy G. Fodor főszerkesztői pozíciót vállalt, illetve van-e nemzetbiztonsági kockázata, hogy a századvéges Lánczi Tamás - aki államtitkokhoz juthat hozzá - Habony Árpáddal és Arthur Finkelsteinnel közös céget vezet Londonban. Továbbá érdeklőd a Liberális Párt arról is, hogy volt-e a miniszterelnökkel is dolgozó Arthur Finkelsteinnek nemzetbiztonsági átvilágítása.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a hvg.hu megszerezte a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által készített Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) várható hatásairól szóló vitaanyagot is, melyet első szándékból tíz évre titkosított az állam, ami a stratégiai információk komolyságát is jellemzi.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Figyelmeztetnek a tudósok: egyre több embert mérgeznek meg az illóolajok

Figyelmeztetnek a tudósok: egyre több embert mérgeznek meg az illóolajok

Kifogyhatott az üzemanyag az eltűnt katonai repülőgépből

Kifogyhatott az üzemanyag az eltűnt katonai repülőgépből

27 év kihagyás után ismét ott lesz a CES-en az Apple

27 év kihagyás után ismét ott lesz a CES-en az Apple

Több készülékéről is leváltja az Androidot a Huawei jövőre

Több készülékéről is leváltja az Androidot a Huawei jövőre

Doku360: "Olyat szeretnék mutatni, amiről az emberek nem hitték, hogy lehetséges"

Doku360: "Olyat szeretnék mutatni, amiről az emberek nem hitték, hogy lehetséges"

„Három kolbászfesztivál keresett meg minket a Szintis Laci után” – Ricsárdgír-interjú és lemezpremier

„Három kolbászfesztivál keresett meg minket a Szintis Laci után” – Ricsárdgír-interjú és lemezpremier