A PM szerint Kövér László bűntettet követett el az RTL kitiltásával

Büntetőfeljelentést tesz a Párbeszéd Magyarországért (PM) amiatt, hogy a házelnök kitiltotta az RTL Klubot a parlamentből, miután olyan helyen akartak forgatni, ahol nem akarták, hogy forgassanak. A PM szerint a házszabály nem is teszi lehetővé a kitiltást.

  • hvg.hu
  • MTI
A PM szerint Kövér László bűntettet követett el az RTL kitiltásával

A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke hivatali visszaélés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen tettes ellen, miután Kövér László házelnök határozatlan időre kitiltotta az Országházból az RTL Klubot - közölte keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a PM társelnöke.

A független képviselő szerint Kövér László tettével nem csak a sajtó- és szólásszabadságot "tiporja lábbal, de alapjaiban rengeti meg a jogállamiságot" is. A politikus hangsúlyozta, a Btk. szerint az a hivatalos személy, aki jogtalan előnyszerzés vagy jogtalan hátrányokozás miatt túllépi hivatali hatáskörét vagy visszaél azzal, bűntettet követ el, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Szabó Tímea egyértelműnek nevezte, hogy az RTL Klub kitiltása visszaélésszerű és jogszerűtlen. Szerinte a kitiltással a kormánnyal szemben kritikus sajtót akarják elhallgattatni.

A társelnök felszólította Kövér Lászlót, hogy vonja vissza a kitiltást. Kérdésre válaszolva azt felelte, hogy a PM szerint a házszabály nem teszi lehetővé a kitiltást.

Az RTL Klubot egyébként múlt csütörtökön nem egy zártkörű eseményről zárták ki - emiatt pattant ki a kizárási botrány -, hanem egy olyan sajtóeseményről, amelyen a köztévé például jelen lehetett.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.