Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Európai Úszó Szövetség (LEN) londoni kongresszusán a magyar szövetséget vezető GyárfásTamást egyhangú szavazással megerősítették újabb négy évre a LEN kincstárnoki tisztségében, amely az elnök után a főtitkárral együtt a legtekintélyesebb pozíció.
A magyar úszószövetség közleménye szerint az 52 tagországot felvonultató közgyűlés arról is döntött, hogy 2017-től kik képviselik Európát a nemzetközi szövetségben (FINA). Gyárfás Tamás itt is a legtöbb voksot kapta, mellette az elnökként újraválasztott Paolo Barellinek, a görög Dimitrisz Diatheszopulosznak és a brit David Sparkesnak szavaztak bizalmat.
Gyárfás Tamás két hete bizalmi szavazást kért a Magyar Úszó Szövetségben, akkor 118-1 arányban állt ki mellette a közgyűlés.
"Változatlanul a 2017. évi világbajnokság számomra a legfontosabb, a választási eredmények megfelelő hátteret adnak ahhoz, hogy minden szempontból a várakozásnak megfelelően teljesítsünk" - mondta a kongresszust követően Gyárfás Tamás, hozzátéve, ehhez óriási csapatmunkára, erős összetartásra és bizalomra van szükség. Az elnök elmondta, nagy a jelentősége a különböző tisztségeknek, de a lényeg változatlanul az, hogy a magyar úszók a korábbiakhoz hasonló sikereket érjenek el.
A londoni vizes Európa-bajnokság hétfőn kezdődik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.