A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Kiss László megbízásából Bánáti János ügyvéd kikérte az 55 évvel ezelőtti nemi erőszak ügyének iratait a levéltárból – írta a Népszabadság.
Úgy tűnik, az egykor csoportos nemi erőszakért elítélt és emiatt pár hete az úszók szövetségi kapitányi posztjáról távozni kényszerülő Kiss László komolyan gondolta, hogy be akarja bizonyítani, ő és két elítélt társa koncepciós per áldozatai voltak – írta a Népszabadság.
A lap felidézte, hogy Kiss korábban azt mondta, „semmi nem úgy történt, ahogy az ítéletben szerepel”.
Bánáti János a Népszabadság kérdésére most azt mondta, a hétvégén kapta meg az ügy iratait és még tanulmányoznia kell az itt-ott igen nehezen olvasható korabeli dokumentumokat, hogy tanácsot adhasson a megbízójának. Addig nem kíván találgatásokba bocsátkozni arról, hogy „mit lehet tenni” ebben az ügyben ennyi évvel a jogerős ítélet kihirdetése után.
Martinkó Károly, az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki később újságíró lett, a Népszabadság egy másik cikke szerint azt mondta, Kissnek nem lesz könnyű dolga, ha egy másik jogi eljárás keretében szeretné bizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg 1961-ben és 1962-ben az elsőfokú és a jogerős ítélet.
Martinkó szerint a védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, köztük azt a karbantartó kőművest is, akinek vallomása perdöntő lehetett volna Kiss egyik tettestársa, Lantos László szerepének tisztázásában. A volt rendőrtiszt azt állítja, semmiféle pressziót nem gyakoroltak, sőt, kollégái figyelmét felhívta arra, hogy válogatott sportolókról van szó, különösen lelkiismeretesen kell a kihallgatást elvégezni.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.