Bűnügyi költséggel kapcsolatos rendelkezést semmisített meg az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett határozatában alaptörvénybe ütközőnek minősítette és ezért megsemmisítette a büntetőeljárási törvény bűnügyi költségre vonatkozó egyik rendelkezését.

  • MTI
Bűnügyi költséggel kapcsolatos rendelkezést semmisített meg az Alkotmánybíróság

Egy büntetőügyben eljáró nyíregyházi bíró azért fordult a testülethez, mert szerinte a büntetőeljárási törvény pótmagánvádas ügyek bűnügyi költségére vonatkozó egyik rendelkezése alkotmányos alapjogokat sért.

A konkrét ügyben eljáró bíró szerint a támadott rendelkezés nem teszi lehetővé, hogy az eljárást kezdeményező pótmagánvádlót kötelezhessék a vádlott felmentése esetén meghatalmazott védője díjának és költségének viselésére, miközben hasonló esetben azokban a büntetőeljárásokban, amelyekben a vádat az ügyész képviseli, a vádlottnak - felmentése esetén - az állam megtéríti ezeket a költségeket.

Az Ab egyhangú határozattal megállapította, hogy a vitatott rendelkezés sérti az alaptörvényben rögzített védelemhez való jogot, ezért 2016. december 31-ei hatállyal megsemmisítette azt.

Az Ab rámutatott, hogy a védelem ellátása és a védő szabad megválasztása körében lehetősége van a gyanúsítottnak, vádlottnak arra, hogy meghatalmazást adjon a számára megfelelő ügyvédnek. A jelenlegi szabályozás szerint a meghatalmazott védő díját és költségét azonban viselnie kell akkor is, ha büntetőjogi felelősségét nem állapítják meg, mivel az eljárást kezdeményező pótmagánvádló nem köteles ezt az összeget megtéríteni. Ez pedig komoly anyagi megterhelést is jelenthet a gyanúsított, vádlottnak, és visszatartó erő lehet a szabad védőválasztásnál.

Az Ab szerint a támadott rendelkezés azért eredményezi a gyanúsított, illetve a vádlott védelemhez fűződő jogának korlátozását, mert az alapjog részét képező védőválasztást az illető vagyoni helyzet befolyásolja, pedig ilyen esetekben tényleg szükség van jogi szakértelemre és hatékony védelemre.

A határozat teljes szövege elérhető az Alkotmánybíróság honlapján.

 

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.