Nemrég derült ki, hogy a nyolcadikosok történelemkönyvébe bekerült Orbán Viktor, mindjárt háromszor is említve, és meglehetősen jó színben feltüntetve, miközben Gyurcsány Ferencről vagy Angel Merkelről kevésbé előnyös képet mutattak.

A könyvet az OFI adta ki (korábban a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, amit az állam átvett, és az OFI-ba olvasztott), a nyolcadikban választható két töritankönyv közül ez volt az egyik. A könyv átdolgozáson esett át, mivel megváltoztak a történelmi korszakhatárok, és az új kerettantervhez is át kellett igazítani, így kerülhetett bele a könyvbe egy 2015-ös Orbán-beszéd egy részlete. A probléma igazán nem is Orbán szereplésével volt, hanem azzal, hogy a menekült- és migrációs kérdéskörben egyetlen nézőpont jelent csak meg.

Az Együtt váci szervezetének önkormányzati képviselője, Ferjancsics László kikérte az OFI-tól a könyv fejlesztésének költségeit. Ez alapján a következőket tudtuk meg:

A Horváth–Ispánovity-szerzőpáros közül Horváth Péter 10,1 millió forintot kapott, míg Ispánovity Márta 2,667 millió forinttal gyarapodott – ezeket az összegeket két részletben fizették ki, és mivel hat év után a tankönyv engedélye lejár, az akkori átdolgozásért elvileg újra számlázhatnak majd a szerzők.

A tördelés 796 ezer forintba került, maga az OFI pedig 616 ezer forintot kapott tankönyvjóváhagyási díjként. 227 584 forint ment el 56 MTI-fotóért az MTVA-nak.

A különböző szakgrafikák, képek tételei mellett még három korrektúrán is átesett a könyv. Így összesen 15 millió forintba került az Orbánnal tömött tankönyv. Amióta beszüntette a tankönyvpiac rendes működését a kormány, a tankönyvkiadásra és -fejlesztésre állami és EU-s források mennek.

Amíg az állam közpénzekkel tömi ki az állami könyvkiadást, a kormány retorikájában folyton támogatott kis- és középvállalkozói szférában elhelyezkedő tankönyvkiadó cégek nem jutnak az EU-s forrásokhoz, a saját pénzüket fordítják kiadásra – ebben az ügyben kiadók már keresetet intéztek Strasbourghoz, az Emberi Jogi Bírósághoz – ezt már Romankovics András, a tankönyvkiadókat tömörítő szakmai szervezet, a TANOSZ alelnöke mondja. Szerinte a történelemtankönyv költségei nagy részben átlagosnak, megszokottnak mondhatóak, mint az Oktatási Hivatalnak fizetett díj, a tördelés, a korrektúra. Az MTVA-nak évente fizetett 227 ezer forint picit fura, így 1,2 millió megy el összesen a hatéves időszak alatt, amikor a könyv engedélyezett.

A szokottnál magasabbnak tűnik viszont a szerzői díj. A 13 millió forintért a szerzőpáros nem is egy teljesen új könyvet írt, pusztán átdolgozta a régit. Ráadásul a hatéves időszakra előre ki is fizette a pénzt a kiadó idén április-májusig. Romankovics szerint mivel ez a két választható, tankönyvlistán szereplő történelemtankönyv egyike, ezért sok diák fog belőle tanulni (az évfolyamok 90-100 ezresek). A tankönyvellátással foglalkozó Kello adatai szerint 47 ezer ilyen tankönyvet adtak el.

A TANOSZ alelnöke szerint a szerzők olyan helyzetben voltak, hogy ki tudták lobbizni a magas díjat: a tankönyvet nekik van joguk átdolgozni, és ezt meg kellett tenni határidőre a kerettanterv és a történelmi korszakhatárok változása miatt. Még valószínűbb, hogy ha EU-s pénzekből ment az átdolgozás, akkor határidőre be kellett nyújtani a számlát – de az OFI adatközlése szerint a tankönyv megírására nem használt fel EU-s forrásokat az OFI.

A hvg.hu-nak nyilatkozó Dupcsik Csaba maga is írt korábban történelemkönyvet, de még más rendszerben dolgozott, az eladott példányokért kapott royaltyt, jutalékot. A mai tankönyvrendszer szerinte leginkább a források minél nagyobb mértékű lehívásáról szól, az állam rossz minőségű tankönyveket dob össze rengeteg pénzből, amit aztán nem győz javítani. Ahogy a Népszabadság is megírta, 800 millió forintot fordítanak az OFI-s kísérleti tankönyvek javítására, melyek jelentős része EU-s forrásokból készült, és EU-s pénzek segítségével lehet annyira lenyomni az árukat, hogy az iskolák és a szülők inkább ezeket válasszák. Dupcsik úgy látja, az új rendszer a legjobb közreműködők bevonásával is szerkesztetlen, szakmailag rossz munkákat hoz létre, mintha az egész rendszernek egy célja lenne: a pénzek felhasználása.