A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A törvényalkotási bizottság három visszaküldött törvény közül kettőnél a köztársasági elnök véleményének figyelmen kívül hagyását javasolja az Országgyűlés hétfői szavazása előtt.
A szélerőműveket végképp ellehetetlenítő törvényt érdemi változtatás nélkül kívánják újra elfogadtatni, pedig Áder János októberben ezt írta: „A törvénnyel nem értek egyet, mert nem segíti a Párizsi Klímamegállapodás végrehajtását, ellentétben áll az Országgyűlés által 2011-ben a Nemzeti Energiastratégia keretei között jóváhagyott Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve 2010–2020 dokumentummal, indokolatlan adminisztratív korlátozásokat vezet be.”
A bizottság egy szóval sem érinti az államfő kifogásait, csak megismétli a kormány álláspontját: „hazánk területének mindösszesen körülbelül a 7 százaléka alkalmas arra, hogy bevonják a szélenergia-termelésbe. A Magyarországon alkalmazott megújuló energiatermelő megoldások közül a szélerőművek fel- és leszabályozási költsége a legmagasabb, környezeti viszonyaink a nap- és a geotermikus energia használatát teszik indokolttá és gazdaságossá.”
A budapesti Erzsébet tér állami kézbe adásával kapcsolatban a törvényalkotási bizottság kifejezetten cáfolja Áder János visszaküldő levelének lényegét. Az arról szól ugyanis, hogy a főváros véleményének kikérése nélkül az átadás törvénytelen, míg a parlament főbizottsága szerint ez nem így van, az egyeztetés nem kötelező, ha az állam az átvett ingatlanhoz kapcsolódó feladatot is átveszi. A jogász államfő és apparátusa, valamint a méltatlankodó főpolgármesteri hivatal, illetve az országgyűlési testület és szakértőcsapata ugyanazt a törvényt értelmezi ellentétesen.
A köztársasági elnök egyedül a gyógyszertárak tulajdonviszonyait érintő hatósági vizsgálat ügyében járt eredménnyel. A törvényalkotási bizottság elfogadta, hogy helyszíni vizsgálatot, házkutatást csak előzetes ügyészi jóváhagyással lehessen végezni. Az ügyészség pedig ezt csak akkor adhatja meg, „ha az egészségügyi államigazgatási szerv valószínűsíti, hogy más vizsgálati cselekmény nem vezetne eredményre”, sőt még az is „észszerű megalapozottsággal feltételezhető”, hogy az érintettek a helyszínen található bizonyítékokat „önként nem bocsátanák rendelkezésre vagy felhasználhatatlanná tennék”. A házkutatást „lehetőleg az érintettek jelenlétében kell elvégezni” a módosító indítvány szerint – eredetileg ez sem volt benne a szövegben.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.