Ez itt a kérdés. Így hívják azt a műsort, amelyben jó emberek rossz kérdésekkel ingerlik adományozásra a Klubrádió hallgatóit. Én ezt régóta utálom, régóta habozom megírni, de most már unom a habozást. Essünk túl rajta.

Tudjuk, milyen aljas eszközökkel és milyen módszeresen szűkítik a szabad szó terét. Tudjuk, miként próbálták gátlástalan jogtiprással kiirtani a Klubrádiót is ebből a térből. Tudjuk, milyen nagy dolog, hogy ez nem, illetve csak részben sikerült. Tudjuk, milyen fontos szerepe van ebben a szűkülő térben a Klubrádiónak. Tudjuk, mennyire nehéz egy ilyen rádió működésének anyagi feltételeit megteremteni, mennyire szükség van minden fillérre, azokra is, amelyekkel az ostoba kérdésekre a legjobb szándékkal válaszoló hallgatók a Klubrádiót támogatják.

Van a Klubrádióban mindenféle, amit nem szeretek, több minden, amit szeretek, sokan dolgoznak ott, sokan szólalnak meg ott, akik fontosak a számomra. Örülök, ha hívnak, ha idéznek, ha vezethetem a Szabad a pálya műsorát. Ráadásul az esetek többségében a nap kérdését is olyanok teszik föl, akiket nagyra becsülök.

Továbbá: van nekünk elég bajunk – mondtam magamnak sokáig –, nem érdemes ezek helyett olyasmiről beszélni, amivel mintha csak nekem lenne bajom. Legalábbis ebben az ügyben, ügyecskében nem érzékelem magam körül azt a kritikai indulatot, amely engem feszít.

Mindazonáltal és mindezek ellenére ezt a dolgot egyszer mégiscsak meg kellene beszélni.

Leginkább azért, mert a közvélemény-kutatás és annak a hitele borzasztóan fontos dolog.

Egy parlamentáris demokrácia minősége és életképessége, amint azt tragikusan mutatja az életünk, jelentős részben azon múlik, hogy a választópolgárok mennyire ismerik a társadalom állapotát. A közoktatás egyik legfontosabb funkciója az lenne, hogy erre minél többeket, minél inkább képessé tegyen, de nem tesz. Ezt az alapvető bajt a társadalomkutatás gyógyítani nem tudja, de annál fontosabb, hogy legalább enyhítse, amennyire lehet. A közvélemény-kutatás az egyik legfontosabb eszköz, amellyel lehet. A társadalomkutatásnak ez az az ága, amelyet a polgárok legszélesebb köréhez lehet eljuttatni laikusok számára is hasznosítható formában.

Minél többet tud a közvélemény önmagáról, annál jobb, minél kevesebbet, annál rosszabb. Mindannyian fölnagyítva látjuk a hozzánk közelebb álló és a hozzánk közelebb kialakuló véleményeket és kicsinyítve a tőlünk távolabb állókat és távolabb kialakulókat. Ennek a torzításnak a belátása és beszámítása rendkívül fontos. Ennek mértékében láthatnak túl az emberek a saját köreiken. Minél inkább túllátnak rajta, annál kevésbé gondolják, hogy az ő részük véleménye a közvélemény, az képviseli a természetes, a normális, a „magyar” gondolkodást, és annál kevésbé vélik a másképp gondolkodást természetellenesnek, abnormálisnak, nemzetidegennek. Ez az egyik alapvető tényező, amely egy társadalom nyitottságának a mértékét meghatározza.

A közvélemény-kutatás ezért a nyitott társadalom és a parlamentáris demokrácia ellenségeinek az ellensége. Amilyen következetes ellensége a jelent uraló rezsim a nyitott társadalomnak és a parlamentáris demokráciának, nem kételkedhetünk benne, hogy a hiteles és professzionális közvélemény-kutatásban is hamarost föl fogja ismerni az ellenséget. Miként fölismerte a hiteles és professzionális történettudományban is. És törekedni fog rá, hogy a nyilvánosság és a működőképesség peremére szorítsa a hiteles közvélemény-kutatást, s miként a történettudományban, a szociológiában is a valóságcsúfoló dilettantizmust juttassa érvényre. Ne legyen igazam! De lesz. Az intézményi kereteket már összeütötték, már lapátolják oda a milliárdokat, a Századvég lesz a vég. Az egyik vég.

Ebben a helyzetben az önmagát a nyitott társadalom és a parlamentáris demokrácia barátjaként tételező Klubrádiónak alapvető feladata, hogy a közvélemény-kutatás hitelét és szakmaiságát védje, a közvélemény-kutatók fontos fórumává váljon. És ehhez képest teszi ennek az ellenkezőjét. Többek között kiváló közvélemény-kutatók közreműködésével!

Ha hosszú időn át folyamatosan, naponta lekötik a rádióhallgatók figyelmét, mozgósítják őket valamivel, amit következetesen közvélemény-kutatásnak neveznek, akkor bődületes öncsalás nélkül nem gondolhatják, hogy ezzel nem befolyásolják a hallgatóknak a valóságos közvélemény-kutatáshoz való viszonyát. Nem gondolhatják, hogy amit művelnek, az elválik a valóságos közvélemény-kutatástól a hallgatók fejében, ha eldarálják, hogy nem reprezentatív közvélemény-kutatásról van szó.

Ezzel egyébként sem mondtak még semmit. Mert csupán azt jelezték, hogy a tudományos hitel valamely eleme hiányzik. Holott valamennyi hiányzik. Amit a Klubrádióban hallunk, nem tudományosan csökkent értékű közvélemény-kutatás, hanem anti-közvélemény-kutatás.

A közvélemény-kutatás megbízhatósága sok mindentől függ, de van egy-két dolog, amelynek a laikusok előtt is nyilvánvalónak kell lennie: A kérdés nem sugallhat választ, a kérdező személy és intézmény nem tűnhet elkötelezettnek sem az egyes válaszok, sem a válaszok tendenciája tekintetében. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kérdezett minél kevésbé érezzen elvárást valamely választás tekintetében. A mintának megfelelő nagyságúnak és reprezentatívnak kell lennie, illetve meg kell határozni, hogy milyen vonatkozásban reprezentatív, milyenben nem.

Ami a Klubrádióban történik, az mindennek pontosan az ellentéte. A kérdező elmondja a véleményét, beszámol az elkötelezettségéről, fölteszi az álláspontja megerősítésére szolgáló kérdését, amely eleve csak a politikai színkép meghatározott szeletében érvényes. Ez a tipikus „Ez itt a kérdés”. Az a kérdés például, hogy összefoghatnak-e a demokratikus ellenzék pártjai a Jobbikkal a Fidesz legyőzése érdekében, csak az elszánt és nem jobbikos ellenzékieket érintheti. Nem tudjuk, mert nem tájékoztatják róla a hallgatókat, hogy mennyi válasz érkezett egy-egy kérdésre. Azt viszont tudjuk, hogy azok a válaszok olyan ellenzéki érzelmű és nem „szélsőjobboldali” polgároktól érkeztek, akik a Klubrádió hatókörében (túlnyomórészt nyilván a fővárosban és környékén) élnek, nem nagyon szegények, és eléggé elkötelezettek ahhoz, hogy emelt díjas hívással támogassák a Klubrádiót.

Amikor ezt a cikket írom, éppen az az aktuális „közvélemény-kutatási eredmény”, hogy a válaszolók 98%-a szerint jogunk van magánszemélyként, civilként avagy civil szervezetként a politikusokat ellenőrizni és őket a rossz döntéseikért felelősségre vonni. Az a „2%”, aki ezen jogunkat tagadja, akár egyetlen személy is lehet. Nyilván viccelt, vagy rossz gombot nyomott. Az említett kérdést a mai magyar közélet egyik legrokonszenvesebb és legértékesebb személyisége, Törley Katalin tette fel, és mielőtt feltette volna, előadott egy szép és önérzetes szöveget arról, hogy mi a demokrata polgárok és a civilek joga és feladata a mai világban. Pont olyan jó szöveg volt, mint amilyenekkel a tüntetéseken szokott szerepelni, és a kérdés is olyan, amilyenekkel a tüntetéseken szokták a hangos igeneket és nemeket kiingerelni a tömegből. Ez a „Rabok legyünk vagy szabadok?” - kérdéstípus, amelynek nincs létjogosultsága semmiféle közvélemény-kutatásban.

A Klubrádió nem egyebet tesz: hűségdemonstrációt kondicionál, véleményközösséget szilárdít és aktivizál. Tegye. Mondja azt, hogy most küldjön nekünk támogató sms-t, aki ezzel-és-ezzel egyetért. Csak ne tegyen úgy, mintha ennek bármi köze lenne a közvélemény-kutatáshoz. Legfőképpen azért ne tegyen úgy, mert ezzel ahhoz szolgáltat mintát és igazolást, ami az uralkodó rezsim törekvéseinek és szellemének felel meg. Ahhoz, hogy önigazoló hűségdemonstrációvá züllesszék a közvélemény szemében a közvélemény-kutatást.