Eddig semmilyen egyeztetés, konzultáció vagy tárgyalás nem volt a kormány és a CEU vezetősége között, bár az egyetem többször megkereste már a minisztériumok illetékes kormánytisztviselőit – olvasható a CEU csütörtöki közleményében.
A lex CEU-ként emlegetett törvénymódosítás megjelenése óta kéri az egyetem a kormányt, hogy kezdjen jóhiszemű párbeszédet, és találjanak mindenki számára elfogadható megoldást a CEU Magyarországon maradására. „Ehelyett folyamatosan hamis vádakkal és téves állításokkal szembesülnünk. Itt az ideje annak, hogy a kormány hagyjon föl ezzel a magatartással, döntse el, hogy milyen álláspontot képvisel, és üljön le egyeztetni az egyetemmel” – fogalmaznak.
Nincs négy CEU
Ebben a közleményben is cáfolták Kósa Lajos szerdai állítását, amely szerint négy CEU is létezik. Mint más felsőoktatási intézményekhez, ehhez az egyetemhez is kapcsolódnak külön jogi személyek, például a szakmai könyvkiadói tevékenységet vagy a kollégium üzemeltetését végző gazdasági társaság, de ezek nem egyetemként funkcionálnak, oktatási tevékenységet nem végeznek.
Mivel ezen szervezetek tevékenysége szorosan kapcsolódik a CEU működéséhez, ezért a legtöbb szervezet nevében valóban szerepel a „CEU” megjelölés is, de ezeket nem szabad összetéveszteni a Central European University-vel (CEU) – magyarázták.
A CEU nem offshore egyetem
A New York Államban bejegyzett Central European University-t (CEU) a Middle States Commission on Higher Education akkreditálta. A New York Állam Oktatási Hivatala által lefolytatott programregisztráció és a Middle States Commission on Higher Education által végzett intézményi akkreditáció nem csak lefedi azt, amit Magyarországon programakkreditáción értenek, hanem annál többet is megkövetel minőségbiztosítás tekintetében. Mindezt a magyar Oktatási Hivatal ebben a témában közzétett tanulmánya is tartalmazza.
Semmilyen kft. nem ad ki CEU-s diplomát. Az amerikai diplomákat a Middle States Commission által akkreditált CEU bocsájtja ki, ezeken a diplomákon a Central European University neve szerepel.
A Central European University Oktatási Kft. nevű jogi személy nem létezik – cáfoltak egy másik állítást.
A CEU nem offshore egyetem, 25 éve működik Magyarországon, hasonlóan több tucat tekintélyes amerikai egyetemhez amelyek az Egyesült Államokon kívül működnek.