A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Bíróságnak kellett köteleznie az államfő hivatalát, hogy közölje, hányan küldték vissza a lovagkeresztjüket.
Mint azt megírtuk, egy magánszemély perre ment azért, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal kiadja azt a közérdekű információt, hogy Bayer Zsolt jobboldali publicista lovagkereszttel való tavaly nyári kitüntetése után hányan adták vissza az állami kitüntetésüket.
Áder hivatala korábban ezt nem tartotta közérdekű információnak, ezért megtagadta az adatközlést, de a másodfokú bíróság arra kötelezte az államfőt, hogy közölje a kért adatot.
A köztársasági Elnöki Hivatal ezért csütörtökön, egy nappal a bírósági ítélet kihirdetése után közleményt adott ki, amelyben azt írták
2016. augusztus 20. napjától 2016. november hó 21. napjáig a Köztársasági Elnöki Hivatal részére összesen 66 személy küldte meg a korábban átvett kitüntetését. Ezen túlmenően 1 személy kizárólag az oklevelét és a kitüntetéshez kapott igazolványát juttatta el a Hivatalhoz.
Korábban 111 ember jelezte, hogy elhatárolódik az állami kitüntetésektől, és visszaadja a magáét.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.