szerző:
hvg.hu

A szegedi katolikusok lenyelték a pótlékot. Vagy nem tudják, mi van vele, titok.

Tizenegy éven át tartotta vissza a Szeged-Csanádi egyházmegye a hátrányos helyzetű településeken tanító pedagógusok törvényesen járó pótlékát – írta meg a Magyar Narancs.

Az ügyet egy Battonyán dolgozó tanár férje robbantotta ki, akinek házastársa két évig tanított a településen, de nem kapta meg a pótlékot, fizetésének mintegy 10 százalékát. Battonyát az érintett települések között név szerint is felsorolja a vonatkozó kormányrendelet.

Az ügy bíróság elé került, ahol a katolikus iskola ügyvédje arra hivatkozott, hogy a rendeletben "község" szerepel, Battonya viszont már 25 éve város. A bíróság nem fogadta el ezt az érvelést, és az elmaradt pótlék kifizetésére kötelezte a gimnáziumot.

A Narancs újságírója megkereste az egyházmegyét, többek között azzal a kérdéssel, hogy a pótlékokat egyáltalán lehívták-e a központi költségvetésből, és ha igen, mire költötték a tanárok kifizetése helyett. A szeged-csanádi katolikusok azonban sem sajtófőnökük, sem helynökük útján nem voltak hajlandóak válaszolni a kérdésre.

A lap megkereste az adatvédelmi hatóságot is. Ők azonban hosszas vizsgálódás után azt állapították meg, hogy az egyházmegye nem rendelkezik ezekkel az adatokkal, vagyis nem tudja, befolyt-e hozzájuk pár százmillió forint, és ha igen, akkor hova lett. Ezután a NAIH megszüntette a vizsgálatot.

A Narancs cikke megjegyzi, hogy Szegeden nemrég nyitotta meg exkluzív éttermét az egyházmegye; a ceremónián Kiss-Rigó László megyéspüspök azt kérte, hogy mindig legyen az étteremben friss adriai hal.

A teljes oknyomozás a nyomtatott Magyar Narancsban olvasható.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

A DK át akarja vizsgáltatni a parlamenti szavazógépeket

A DK át akarja vizsgáltatni a parlamenti szavazógépeket

Barbie rózsaszín ez a 700 lóerős Lamborghini, de nem ezért vitték el a rendőrök

Barbie rózsaszín ez a 700 lóerős Lamborghini, de nem ezért vitték el a rendőrök

Itt a Jégvarázs 2 előzetese: Elsáék egy őszi erdőben fognak kalandozni

Itt a Jégvarázs 2 előzetese: Elsáék egy őszi erdőben fognak kalandozni

27 millió forintért kelt el egy érintetlen Super Mario-játék

27 millió forintért kelt el egy érintetlen Super Mario-játék

A XVI. kerületi polgármester szerint senki nem szavazta le Bálint gazda díszpolgárságát

A XVI. kerületi polgármester szerint senki nem szavazta le Bálint gazda díszpolgárságát

Disznóval fajtalankodhatott egy dunaharaszti gazda

Disznóval fajtalankodhatott egy dunaharaszti gazda