szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férje, Andy Vajna, amiben csak tudja, természetesen támogatja az álmait.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos a Magyar Filmgyár alapításának a 100. évfordulója alkalmából nyilatkozott a Blikknek, és elmondta, hogy közös munkába kezd a feleségével, aki tele van új ötletekkel.

„Az utóbbi időben Timit egyre jobban érdekli a filmezés. Szerepelt már filmben, de inkább a kreatív, alkotó része vonzza a munkának. Már elmondta, szeretne egy rövidfilmet készíteni, és tőlem kért segítséget ehhez. Természetesen amiben csak tudom, támogatom, és lehetőséget teremtek arra, hogy álmai megvalósuljanak. Tehetséges nő, úgyhogy minden esélye megvan, hogy egy különleges alkotást készítsen, de még nagyon kezdetlegesek a tervek. Ha elém áll a teljes ötletével, boldogan támogatom: nincs olyan dolog, amit nem támogatnék, ha látok benne értéket és kreativitást” – mondta a lapnak a filmügyi kormánybiztos, majd folytatta: „Timivel mi mindig mindent megbeszélünk. Nőként sokszor ő teljesen másképp lát egy-egy szituációt, és sokszor másképp látja a felvetődő probléma megoldását is. Jól tudunk együtt dolgozni, ő is rendkívül kreatív és ötletgazdag, új lendületet hoz a munkába.”

Idézzük továbbá a Blikk lelkes összefoglalóját Vajna Tímea eddigi munkásságáról: „Az utóbbi években Vajna Timi számára megvalósult az amerikai álom! Egyre ügyesebben építi karrierjét, már nemcsak idehaza, hanem a tengerentúlon is. Timi nem csupán exkluzív modellmunkákat kap, de saját vállalkozást indított, ráadá­sul a legnevesebb filmes díjátadók állandó díszvendége, ahol a legnagyobb hollywoodi sztárokkal szokott közös fotókat készíteni.”

Az ünnepségen készült videónkat itt nézheti meg.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!