Vannak a filmtörténetben ikonikus nyitányok. Három baljós bandita vár egy vadnyugati vasútállomáson. Egy kalandor a dél-amerikai dzsungelben vadászik egy aranyszoborra, mielőtt egy gördülő szikla elől kell menekülnie. Egy pár egy étteremben beszélget a tökéletes rablásról, mielőtt ott helyben hajtják végre azt.

És persze ott van az, amikor Korda György egy klipforgatás közben elköt egy motorcsónakot, hogy megkergethesse a Dunán jet skiző Vajna Tímeát.

Vajon el tud kapni Korda Gyuri bácsi? #jetski #pappapia @pappa_pia_mozi #hungarianmovie #kaszkador #azevbulifilmje. Holnaptól a mozikban ������

626 Likes, 9 Comments - Timea Vajna (@timeavajna) on Instagram: "Vajon el tud kapni Korda Gyuri bácsi? #jetski #pappapia @pappa_pia_mozi #hungarianmovie #kaszkador..."

Az, hogy a Pappa Pia (hihetetlen, de végig kitartottak a cím mellett!) egy végtelenül rossz film, valószínűleg nem okoz nagy meglepetést, de amíg azzal sokan kiegyeztek volna, ha kapunk egy tisztességes koncepcióra felhúzott közönségfilmet (pl.: legyen egy musicalje a budapesti fiataloknak), az már nem teljesen oké, hogy ennyire hülyére veszik a nézőket. Mert az egy dolog, hogy se eleje, se vége, képileg nem néz ki jól, vagy hogy egyetlen emlékezetes új dal nincs benne (powered by: Rakonczai Viktor), de még a színészekről is egytől egyig lerí, hogy a valóság helyett csak egy szép nagy összegről kiállított csekket láttak maguk előtt a forgatás alatt.

Most néhány hónapra visszatér a magyar mozikba az előző évtized közepének rémálom-korszaka, amikor olyan filmek váltották egymást a műsoron, mint az Egy szoknya, egy nadrág és az Egy bolond százat csinál indokolatlan remake-jei vagy a Tibor vagyok, de hódítani akarok és az S.O.S. szerelem! fals Hollywood-majmolása. A Filmalap-éra eddig szerencsére még a legjobban előtérbe tolt vígjátékos próbálkozásaiba (Coming out, Megdönteni Hajnal Tímeát) is tudott annyi ötletet csempészni, hogy nem idézte meg ezeket az egybites röhögéssel körített periódust. Hangsúly: eddig.

Mivel rendkívüli módon keddtől vetítik a mozik a filmet, már rendes (értsd: nem újságírói) közegben láthattam. Már akkor gyanús volt, hogy hálás közönségbe kerültem, amikor még az előzetesek alatt az új Danny Boon-film poénjaira ment a hahota – aki ismeri a franciák Adam Sandlerének munkásságát, az tudja, mit jelent ez. Persze a Filmalap, a TV2 Csoport, az Origo és a Rádió 1 logóinak egymásutánisága is kiváltott egy kis kacarászást, szóval gondoltam, lehet, hogy mégsincs olyan alacsonyan az ingerküszöb.

Szabó Kimmel Tamás és Nagy Feró

Intercom

A probléma ott kezdődik, hogy. És most itt nem is tudom, hol kezdjem. A címen lendüljünk túl. De mégiscsak egymilliárdot (ó, Toldi-film!) dobott össze a korábban hazacsábított Vajna filmalapja, hogy hazacsábítson egy nagy, eladható nevet (Csupó Gábor: A Simpson család, Fecsegő tipegők), hogy rendezze meg a korábbi filmalapos Divinyi Réka összefüggéstelen és művészi kihívásokat csak nyomokban tartalmazó forgatókönyvét. Ez így kicsit olyan, mint egy jól megtolt Mandoki-koncert, csak filmszakmai verzióban.

A történet főszereplője – talán – Tomi (Szabó Kimmel Tamás), aki bőrkabátban, motorral érkezik haza öt év után, amolyan macsósan – a végén kiderül, hogy az élettörténete kísértetiesen hasonlít a Homok a szélben dalszövegére. Nagyapja, Papi (Nagy Feró, a leghálátlanabb színészi feladatban) egy igazi kúl nyugger (valahogy így képzelem a karakter öndefinícióját), aki kendert nevelget az idősek otthonában („Á, az csak muskátli!” – próbálja fedezni a csínyt a gondozó előtt), szívesen mutatkozik dögös bulákkal (nem az én szavaim), és én azt éreztem rajta, hogy mintha olyan igazi lázadó típus lenne, de nem vagyok ebben biztos.

Na, az öreg számára egy Duna-parti csónakház az egyetlen menedék, ahol teljesen random módon egy Kis Grófo-mániás hajléktalan (szegény Reviczky Gáborra ráerőltettek egy Zimmer Feri-karaktert, csak most poénok nélkül) húzta meg magát. A telket azonban a környék legrettegettebb vállalkozója (ismét a hivatalos leíráshoz nyúlnék: „egy menő szuperdiszkó tulajdonosa”), Wizy (Stohl András, de nem a Nemzeti-féle, hanem a valóvilágos) a magáénak akarja, és még bekavar a képbe Mara (Ostorházi Bernadett) is, aki Wizy alkalmazottja, de Tomi régi szerelme! Classic Divinyi.

Stohl András és Ostorházi Bernadett

Intercom

De a probléma, ha szigorúan történetmesélési szempontból nézzük, ott kezdődik, hogy úgy akar egyszerre Dávid és Góliát-küzdelemről, apa-fia konfliktusokról, régi szerelemről, felnövéstörténetről és még vidék-főváros szembenállásról is szólni, hogy közben az iszonyúan hamis párbeszédek („Azért látsszon, hogy csini vagyok, de nem ribi” – két lánytestvér a bulira választ ruhákat) egyetlen funkciója megadni a kezdősort egy újrahasznosított Generál- vagy Kovács Kati-dalnak.

És ott folytatódik, hogy ez a musicalt rendezni hazacsábított animációs legenda sok mindenhez ért, de a musical-rendezéshez kicsit sem. A koreográfiák nagy részét a vásznon kívül kell elképzelnünk, mert a director úr még a csoportos táncjeleneteknél is közeli beállításra esküszik. Igaz, a koreográfiákban is úgy túlteng az eredetiség, hogy a Zene nélkül mit érek én (ami egyébként egy „megmutatom apámnak, ki is vagyok valójában” jelenetet kísér, nem vicc) közben Szabó Kimmel egy lámpaoszlopra csavarodik, a Miu-miújság? alatt pedig az egész csónakház egy emberként kezd csettinteni. További rendezői bravúrok: esőben sírás zongoraszóra; a The Room óta a legnyálasabb, gyertyafényes, slow-motion szexjelenet; és még a folyón úszkáló mécsesekről is sikerült a legsemmitmondóbb beállítást választania.

Az egész filmen valahogy az az ezredforduló környékén elhatalmasodó idea érződik, hogy amerikásítani kell a magyar filmeket. Csakhogy éppen ez a gondolkodásmód szüli azt a soha nem volt Budapestet, amelyet a Pappa Pia is bemutat – ezzel pedig a készítők azt a ziccert hagyták ki, hogy akár egy generáció is magára ismerjen a filmben. A huszon-, harmincéveseknek iszonyat kínos lesz ez a műanyag, az idősebbek pedig inkább ne ebből a filmből tájékozódjanak arról, milyenek a mai fiatalok.

A stáblista alatt pedig jó „ezt nektek, emberek”-mozi módjára jöhet a bakiparádé, amelyet Stohl András a következő szavakkal zár: „ami jó, az jó”. Ezzel az egyenlettel pedig bármilyen előjellel egyetértünk.

Egymilliárdból készül a 70-es évek Csinibabája

Bár nagy eseménynek hirdették a film sajtóbeharangozóját, sok minden nem derült ki a Pappa Pia című készülő Csupó Gábor alkotásról. Csak sejtjük, hogy amolyan 70-es évekbeli Csinibaba lesz Nagy Feróval, Szabó Kimmel Tamással és sok zenével.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!