szerző:
hvg.hu

Akik be akarnak jönni a kerítésen át, azok nem menekültek, hanem belépők. Európa legszigorúbb vagyonnyilatkozati rendszere működik nálunk. A kormány mindig megkülönböztetett menekülteket és gazdasági migránsokat - előbbiek jöhetnek, utóbbiak nem. Nemzeti befektetőnek kell megvennie a Telenort Lázár szerint. Szóba kerül még Zuschlag János, Bajnai Gordon, Botka László, Czeglédy Csaba, Simon Gábor, Gyurcsány Ferenc. Lázár nem tudja, Orbán találkozott-e Heinrich Pecinával. Az nem került szóba, miért veszélyezteti Magyarországot, aki az ellenzékre szavaz - ami a Fidesz álláspontja.

1 2
Sorrend megfordítása

Lezárjuk a Kormányinfó közvetítését

A következő kormányzati információs eseményig.

Lázár János halálbüntetéspárti

Vallja be, miért volt benne a Magyar Helsinki bizottság börtönprogramjában.

Az ellenzéki pártok le akarják bontani a kerítést

Lázár belebonyolódik abba, hogy ha Szerbiát biztonságos harmadik országnak ítéltük, akkor hogy nem küldtük vissza azt a 3400 embert, akik megkapták a nemzetközi védelmet Magyarországon az utübbi 2-3 évben.

Azokat a civileket, akik eddig átvettek állami feladatokat, és a menekültek, harmadik országbeliek integrációját segítették, de most az EU-s pénzeiket megvonták tőlük a MMIA-pályázatok befagyasztásával, azért bünteti az állam, mert a tevékenységükre nincs szükség, a szervezetek támogathatják az illegális bevándorlást, és az állam ellátja a szükséges feladatokat.

Milyennek látják a hidegvágós Soros-ellenzékieket ábrázoló plakátokat? Az ellenzéki pártok le akarják bontani a kerítést, mondja Kovács Zoltán, és nem tágít. 

Idegengyűlölet: a kormány vélekedése nem befolyásolja az emberek álláspontját

Le kéne költöznie Székesfehérvárra a Honvédelmi Minisztériumnak, ez még nem egy lezárt ügy. Nő a HM és a honvédelem költségvetése.

Őcsény esetében Orbán nem tett különbséget menekültek-oltalmazottak és gazdasági bevándorlók között - "ez volt a véleménye", mondja Lázár, majd elmondja, amit már korábban, hogy az oltalmazottak úgyis visszatérnek a hazájukba. A magyar emberekre nézve nem iránymutató a kormány vélekedése, mer a magyarok korábban is féltek a nem-magyaroktól.

Az orvosoknak többet kell keresni, meg kell erősíteni a szűrőrendszert és a háziorvosi rendszert, és vannak felújítandó kórházi osztályok - ezek a legégetőbb egészségügyi kérdések.

Eljárási szabályt nem lehet megváltoztatni, de a NVB legutóbbi jogértelmezése mégis megváltoztatja a helyzetet (elemzők szerint nehezebb lesz a koordináció, így az ellenzéki pártok összefogása) - Lázár szerint nem, nincs más helyzet, nem lesz nehezebb összefogni, visszalépni.

Ha nem a fideszes jelölt nyer Hódmezővásárhelyen, káosz lesz

Ha nem fideszes polgármestere lesz Hódmezővásárhelynek, káosz lesz, mert kisebbségben lesz. A kampány felkavarja a nyugodt város életét.

Lázárnak töretlen a bizalma Szatmáry Kristóf iránt, meggyőzte arról, hogy a 24.hu cikkében szereplő vádak koholmányok.

A kormány nem foglalkozik a sajtókamaráról, és fideszes politikusként sem hallott erről még.

(Az Index átadja a kérdezési lehetőséget a lapzárta miatt sürgető helyzetben lévő Mediaworks munkatársának - "micsoda szokatlan szolidaritás", jegyzi meg Kovács Zoltán.)

Hiába van esetleg igazuk a diákoknak a követeléseikben, rosszkor tüntettek, és ez baj

Tüntettek a diákok, a Független Diákparlament vitára hívta Orbánt - erről nem tárgyalt a kormány, bár a diákok véleményét nagyra tartja a kormány. A követelések egy részét komolyan kell venni, de még ha igazuk is van, "nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy kampányban került sor a diáktüntetésre". Sok kérdést a NAT fog rendezni. A kérdésekben ne a politikusok döntsenek, hanem szakemberek. A legprimitívebb és legprovinciálisabb válasz a diákok terheinek csökkenésére a naponkénti tornaóra eltörlésének ötlete, Lázár eddig csak ezt hallotta.

A miniszter nem tudja, találkozott-e Orbán Viktor Pecinával

Lázár nem tud arról, hogy Orbán Viktor találkozott volna Heinrich Pecinával Bécsben - "a bíboros úrnál nem volt ott".

Lázár elnézést kér a "közmunkások legalább nem lopnak" kitétel miatt - amúgy is MSZP

Lopnak-e a közunkások? Lázár saját mondatait kell magyarázza, amelyek miatt fel is jelentették. Azokról az emberekről beszélt, akiket a szocialisták szerinte korábban megélhetési bűnözőként neveztek meg, de ha bárkit megsértett, elnézést kért. "Megcáfolhatatlan tény, hogy vannak olyan csoportok, akiknek korábban csak a megélhetési bűnözést ajánlották, most a munkát."

©

Lázár tanácsot ad a meggazdagodáshoz

Csanádpalotát csődbe vitte a régi vezetés, a települést kimenti a kormány 72 millió forinttal. "A meggazdagodásnak az a titka, hogy az ember kevesebbet költ, mint amennyije van", árul el egy titkot a csődproblémákról Lázár.

Nem veszi meg az állam a magyar Telenort, "sajnos", teszi hozzá a miniszter. Szerinte az államnak nemzeti tulajdonba kell venni egy sor területet a szuverenitás érdekében, a távközlésnél is, "legyen a megoldás akár magán-, akár állami cég".

  

 

Lázár: Európa egyik legszigorúbb képviselői vagyonnyilatkozati rendszere van nekünk

Kevesen akarnak belépni a tranzitzónába, Lázár nem tud arról, hogy szűkítették volna a napi 5 belépőt 1 főre. "Ezek nem menekülők, hanem belépők." A szakemberek meg tudják ítélni, kik a menekültek.

Mi a helyzet a képviselői vagyonnyilatkozatokkal? Lázár szerint ez a legszigorúbb bevallási rendszer Európában. A családtagok vagyonnyilatkozatát nem lehet nyilvánosságra hozni az alapjogi védelem miatt.

1 2

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Duna Plazában is bezár egy CBA

A Duna Plazában is bezár egy CBA

55 milliós állami támogatást kapott egy polgármesteri kabinetvezető panziója

55 milliós állami támogatást kapott egy polgármesteri kabinetvezető panziója

György herceg balettozni fog

György herceg balettozni fog

Fegyelmi jogkörével élt Handó Tünde a bírósági listázás miatt

Fegyelmi jogkörével élt Handó Tünde a bírósági listázás miatt

Forradalmi módszerrel hosszabbították meg egy magyar férfi bal lábát

Forradalmi módszerrel hosszabbították meg egy magyar férfi bal lábát

Probléma merült fel Corvinus mögötti alapítvány bejegyzésekor

Probléma merült fel Corvinus mögötti alapítvány bejegyzésekor