szerző:
hvg.hu

Állapotfelmérés miatt hetekig drónok repkednek majd néhány budapesti utcában. A szakember szerint a fotózás bár közérdekből történik, a felvételen szereplő személyes adatokat ettől függetlenül is el kell homályosítani.

A 24.hu adott hírt arról, hogy két hónapon keresztül drónok repkednek majd a Kossuth tér és Bajcsy-Zsilinszky út közötti utcákban. A légi felvételek készítését az Országgyűlés rendelte meg, abból a célból, hogy állapotfelmérést végezzenek az érintett háztömbök homlokzatáról.

A tetők felmérésére valóban jók a drónok, ugyanakkor fel kell mérni, mekkora belátással dolgoznak a kamerák - mondta a Magyar Társasházkezelők Országos Szövetségének elnöke a Klubrádiónak. "Mindenki nagyon kényes a magánszférára, ez az utóbbi időben nagyon megerősödött" - fogalmazott Kaplonyi György.

A rádióban megszólalt a Nemzeti Információszabadság Hatóságának elnöke is. Péterfalvi Attila szerint a fotózás közérdekből történik, ugyanakkor a személyes adatokat mindenképpen el kell homályosítani, a hetekre történő függönybehúzást pedig sokkal rövidebb időre kellene redukálni.

Az elnök hozzátette, a képek nem fognak nyilvánosságra kerülni, és az érintettekkel közölni kell, milyen módon tekinthetik meg a felvételeket.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!