Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Költenék inkább rájuk a pénzt.
Egy hajléktalan 30 napos elzárása a legmegengedőbb számítás szerint is legalább 110 ezer forintjába kerül az államank – írja a Magyar Helsinki Bizottság a Facebook-oldalán. Szerintük ez az egész felesleges, és a gödöllői férfi esete azt mutatja, hogy botrányosan drága is.
Gödöllőn ítélték el az első hajléktalant életvitelszerű utcán élés miatt, a férfi figyelmeztetést kapott, és 20 ezer forint eljárási költséget kellene megfizetnie. A rendőrség 30 napos elzárást kért rá. A második per ma lesz Budapesten, egy 61 éves hajléktalan nő ügyében dönt a bíróság. A nőt ávmeghallgatási rendszer segítségével hallgatják meg, vagyis kerül ki az őrizetből. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatásából úgy tűnik, ez lesz az általános gyakorlat.
A Helsinki Bizottság szerint a pénzt fordíthatnák inkább szociális célokra, például a hajléktalanok segítésére, valamint a bírák törődhetnének hasznosabb dolgokkal, mint "szerencsétlen emberek vegzálásával".
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.