Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A kórház orvosa szerint a férfi és a nő is biztosan meggyógyul.
Jól van az a kötegyáni férfi és nő, akik, miután feldolgoztak egy elpusztult szarvasmarhát, lépfenegyanúval kerültek a gyulai kórházba – írta a Békés megyei Beol.hu.
A lap kérdésére a fertőző osztály vezető főorvosa, Bányai Tivadar azt mondta, a betegek biztosan meggyógyulnak.
A férfit és a nőt április 9-én, vagyis már több mint két hete vették fel az osztályra, a vizsgálatok pedig igazolták a fertőzést.
Az orvos azt is mondta, hogy a házaspáron kívül másokat nem kezelnek lépfenegyanú miatt.
A Békés megyei lap egy másik cikkében arról írt, hogy a házaspár rendszeresen összegyűjtötte az elhullott jószágokat a környéken, hogy azok húsát a feldolgozás után másoknak eladja, ők viszont soha nem ettek belőle. A Beol.hu úgy tudja, a hatóságok 240 kilogrammnyi húst foglaltak le, ami nemcsak elpusztult szarvasmarhát, sertést is tartalmazott.
(Képünk illusztráció.)
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.