Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Menczer Tamás amúgy Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felel.
Három trófeát mutattak be csütörtökön a Vasas labdarúgócsapatának otthonában, az új Illovszky-stadionban, ahol Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára mondott beszédet.
Menczer arról beszélt, hogy az egy éve alapított főosztályuk célja, hogy segítsenek emlékezni a korábbi nagy magyar sikerekre, ezért a Magyar Népköztársasági Kupa hiteles másolatát, a Közép-Európai Kupa felújított másolatát, illetve a Trofeo Costa del Sol serleget ki fogják állítani a Vasas-stadionban.
Menczer arról beszélt, hogy a múlt sikereire azért kell emlékezni, mert ezek magabiztosságot és tájékozódási pontot adnak a világban, erősítik az identitást, majd közölte,
A magyarok DNS-ébe van kódolva a labdarúgás szeretete, és ez nem is fog változni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.