Hunvald György kilép az MSZP-ből

Nem állt mögé az összefogott ellenzék, így nem marad a pártban.

  • hvg.hu hvg.hu
Hunvald György kilép az MSZP-ből

A Facebookon jelentette be Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármester, hogy kilép a Magyar Szocialista Pártból.

Hunvald azt írja, 26 éven át nagyon jól érezte magát a közösségben, és 1993 óta küzdött, hogy sikeresek legyenek.

Megemlíti, hogy idén megkérdezte a VII. kerületi választókat, szeretik-e őt még. Mint írja, több mint ötezer ember kérte, hogy ne hagyja abba a politizálást. Ennek ellenére az ellenzéki összefogás tárgyalásai során több párt is kizárta az indulását, az MSZP pedig nem tudta "megoldani a problémát".

Hunvald tehát azért döntött a kilépés mellett, mert nem ő lesz az ellenzéki jelölt Erzsébetvárosban.

A volt polgármester azt írja, nem haraggal megy el, és civilként folytatja a politikát.

Hunvald György ellen 2010 után indult eljárás hűtlen kezelés miatt. A volt polgármester két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban. A hosszan húzódó per legutóbbi felvonásában az ügyész három év letöltendő börtönbüntetést indítványozott. A vádak között szerepelt többek között, hogy Hunvald színlelt szerződéseket kötött ismerőseivel, akik érdemi munka nélkül kaptak különféle összegeket az önkormányzattól.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.