szerző:
hvg.hu

Börtöninterjút adott Weiszdorn Róbert. Teológiát tanul.

„A mai eszemmel lelőném a bűntársamat, Nagy Lászlót, és ezzel megmentenék nyolc ártatlan embert” – ezt mondta a Blikknek a móri rablógyilkosság miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Weiszdorn Róbert.

2002. május 9-én két fegyveres berontott a Fejér megyei Mór egyik bankjába, ahol nyolc embert megöltek. Ahogy a Blikk emlékeztet, öt évvel a bűncselekmény elkövetése után derült ki, hogy az elkövetők nem a valós életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Kaiser Ede és társa, hanem a Tatabányán élő Nagy László és Weiszdorn Róbert. Lebukásuk után nem sokkal Nagy a cellájában öngyilkos lett, Weiszdornt a bíróság életfogytiglanra ítélte, azzal a feltétellel, hogy legkorábban 40 év múlva szabadulhat. Így a háromgyerekes férfi 28 évig még biztosan a rácsok mögött marad.

Weiszdorn az interjúban azt mondta, teológiát tanul a börtönben. „Az emberi agy számára felfoghatatlan ilyen hosszú idő, a túlélés egyetlen záloga, ha mindig csak a következő napra gondolok. A vallás rengeteget segít, általa ma már teljesen másképpen látom a világot, és benne magamat is. Én már nem ugyanaz az ember vagyok, mint 2002-ben, de pontosan tudom, hogy ez már nem segít sem az áldozatokon, sem a családomon, sem rajtam. Tisztában vagyok azzal is, hogy számomra a földi életemben nincs megbocsájtás, talán majd odafent. Még mindig álmodom a bankban történtekről, és pontosan tudom, hogy amíg élek, ez így lesz. Egyetlen vigaszom a valláson kívül, hogy a családom és a barátaim kitartanak mellettem.”

Weiszdorn Róbert saját szerepével kapcsolatban most is vitatja, hogy a bank biztonsági őre miatta halt meg. „A bíróság ítélete szerint az én golyóm oltotta ki az őr életét, de szerintem ez nem így van. Valóban felé lőttem figyelmeztetésként, de utána még élt. Nagy végzett végül vele, ahogy a többiekkel is. Én nem öltem embert Móron, de mivel társtettese voltam ennek a borzalomnak, nem vitatom, hogy súlyos büntetést érdemelek. De nem negyven évet, az biztos.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
9 méter hosszú, 3,5 tonnás, cápafogú dinoszaurusz maradványait találták meg

9 méter hosszú, 3,5 tonnás, cápafogú dinoszaurusz maradványait találták meg

Erdei Sándor, vagyis Rokker Zsoltti is képviselő lett Miskolcon

Erdei Sándor, vagyis Rokker Zsoltti is képviselő lett Miskolcon

Mentő és személyautó ütközött Nyíregyházán, egy ember meghalt

Mentő és személyautó ütközött Nyíregyházán, egy ember meghalt

Kínában már csak arcszkennelés után lehet új telefont vásárolni

Kínában már csak arcszkennelés után lehet új telefont vásárolni

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is nyomoz a Karácsony-hangfelvétel ügyében

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is nyomoz a Karácsony-hangfelvétel ügyében

Hét választás Magyarországon - 1990-2014

Hét választás Magyarországon - 1990-2014