Az LMP a klímavészhelyzetről szóló bizottsági ülésre várja Orbánt és Karácsonyt

Schmuck Erzsébet, az országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke meghívta Orbán Viktor miniszterelnököt és Karácsony Gergely főpolgármestert a bizottság soron következő, klímavészhelyzetről szóló ülésére.

  • hvg.hu hvg.hu
Az LMP a klímavészhelyzetről szóló bizottsági ülésre várja Orbánt és Karácsonyt

Az LMP közleménye szerint a klímavészhelyzet kihirdetése politikai akaratot fejez ki, hogy „tudatában vagyunk az éghajlatváltozás felgyorsulásának és annak negatív következményeinek. Kifejezi azt, hogy a szép szavak helyett tettek következnek.”

Az LMP idén májusban nyújtotta be az Országgyűlésnek a klímavészhelyzet kihirdetésére vonatkozó javaslatát, ami konkrét feladatokat is kijelölt volna a párt elképzelése szerint. A kormánytöbbség még a tárgysorozatba vételt sem engedélyezte. Ezt követően az LMP kezdeményezésre ellenzéki összefogásban közös javaslatként nyújtották be, amit szintén megakadályozott a kormánytöbbség. A Párbeszéd ugyancsak benyújtott egy hasonló tartalmú javaslatot.

Jövő kedden a Fenntartható fejlődés bizottsága ülésén ezen javaslatok napirendre kerülnek, az ügy fontosságára tekintettel pedig Schmuck Erzsébet bizottsági elnök meghívta Orbán Viktort az ülésre. Az ülésre ugyancsak meghívja Karácsony Gergely főpolgármestert, aki főpolgármesterként a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén klímavészhelyzetet hirdetett Budapesten.

Ez jó alkalom arra, hogy a miniszterelnök ne csak felületesen, hanem mélyebben megismerkedjen korunk egyik legnagyobb kihívásával és tudjunk beszélni az ezzel kapcsolatos kiemelt feladatokról – zárul az LMP közleménye.

Paul Hawken: Visszafordítható

A klímaváltozás kapcsán megjelenő riasztó hírekkel szembesülve nehéz átlátni, hogy mit tehetünk a válság elhárításáért a kormányok, települések, vállalatok és az egyének szintjén. A Visszafordítható segít minket az eligazodásban: a Project Drawdown keretében elismert kutatók, tettre kész szakemberek, elkötelezett politikusok a világ minden tájáról egy tudományosan alátámasztott, gazdaságilag rentábilis, előremutató javaslatcsomagot készítettek a klímakatasztrófa megállítására.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.