szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy apára és a fiára csaptak le a budapesti rendőrök, a gyanú szerint kábítószert adtak el több embernek. A nyomozók 19,5 millió értékű marihuánát foglaltak le a lakásukon.

rendőrség közleménye szerint a 44 éves B. Botond és 66 éves édesapja otthon árulták a drogot. A lebukáshoz az vezetett, hogy B. Botond kedden marihuánát adott el négy embernek, akiket a rendőrök elfogtak, majd kábítószer birtoklás miatt kihallgatták őket.

A nyomozók ezután B. Botondot és édesapját, B. Miklóst a lakásukon elfogták, majd kábítószerkereső kutya segítségével több mint 6,5 kilogramm marihuánát és 260 ezer forintot találtak. A rendőrök a két férfit kábítószerkereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd B. Botondot őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására.

Másnap a nyomozók elfogtak még további két fogyasztót, akik ellen szintén kábítószer birtoklás miatt folytatnak nyomozást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vaddisznó agyara fúródott egy kutyába a Hajógyári-szigeten

Vaddisznó agyara fúródott egy kutyába a Hajógyári-szigeten

Tizenegy autó karambolozott az M1-M7-es kivezetőn, komoly a torlódás

Tizenegy autó karambolozott az M1-M7-es kivezetőn, komoly a torlódás

Szaporodnak a halálzónák, rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt

Szaporodnak a halálzónák, rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Letöltendő börtönt kapott egy kamionos egy életveszélyes előzésért - videó

Letöltendő börtönt kapott egy kamionos egy életveszélyes előzésért - videó

Most már tényleg itt a vége: elbúcsúzhatunk a Malévtól

Most már tényleg itt a vége: elbúcsúzhatunk a Malévtól