„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
„Nem vagyunk bűnözők. Ártatlanok vagyunk” – mondta Simonka György fideszes képviselő, amikor megérkezett a bíróságra.
Harminchárom vádlottal indult kedden reggel a Simonka György békési politikus köré szerveződött céghálózat milliárdos költségvetési pere. Az eljárás középpontjában az agrárcégek állnak, de a bűnténybe belekeveredtek külföldi vállalkozások, és a titkárnőtől kezdve a felszámolón át sofőr és egyszerű gazdálkodó is érintett.
Simonka-ügy: Máris komoly perrel indul az évtized
Harminchárom vádlottal indul kedden a Simonka György békési politikus köré szerveződött céghálózat milliárdos költségvetési pere. Az eljárás középpontjában az agrárcégek állnak, de a bűnténybe belekeveredtek külföldi vállalkozások, és a titkárnőtől kezdve, a felszámolón át sofőr és egyszerű gazdálkodó is érintett.
A történet legfőbb pontjai és szereplői:
A hvg.hu munkatársai ott voltak kedden, amikor Simonka megérkezett a bíróságra. A politikus rövid sajtótájékoztatót is tartott, ahol elmondta, hogy
ártatlannak tartja magát.
„Mi nem bűnözők, hanem ártatlanok vagyunk” – hangoztatta a tárgyalóterem előtt.
Nem követtünk el semmilyen bűncselekményt, nem örülünk, hogy itt kell lennünk.
Kíváncsian várja a végleges vádiratot, abban bízik, a bíróság kimondja ártatlanságát. „Megvédjük magunkat” – mondta. Reméli, kimondják az ártatlanságukat. Megkérdeztük Simonkát, hogy ha ártatlannak vallja magát, mit gondol, hogyan tévedhetett ekkorát Polt Péter legfőbb ügyész, amikor mégis vádat emeltek ellene. „A bíróság dolga az, hogy ezt kiderítse” – mondta.
Ott van az előkészítő ülésen Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is az érdeklődők között, szerinte hibáztak a hatóságok, amikor nem kérték Simonka előzetes letartóztatását. Hadházy arra utalt, ez azért nem történt meg, hogy fennmaradjon a Fidesz-kétharmad az Országgyűlésben.
A hvg.hu a továbbiakban is beszámol a Simonka-ügyről, folyamatosan jelentkezünk cikkekkel. Videónkat itt nézheti vissza:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.