szerző:
hvg.hu

Nem csinál különösebb ügyet a Fidesz Simonka György elleni vádemelésből: bár Békés megye 4-es választókörzetének fideszes képviselőjével szemben a magyar politikus ellen emelt eddigi legsúlyosabb vádat fogalmazta meg a szerdán benyújtott vádiratban az ügyészség, a párt a jelek szerint nem változtat az eddigi stratégián, és továbbra is ártatlannak tekinti a politikust, ameddig jogerős ítélet nem mondja ki ennek ellenkezőjét. Ez pedig, figyelembe véve, hogy még csak most került bírósági szakaszba az ügy, akár évekig is így maradhat.

„Ti abban reménykedtek, hogy a Nagyszénáson is törvényesen megválasztott Simonka Györgyöt el fogják ítélni. Hát nem fogják elítélni” – védte a mundér becsületét még januárban egy helyi képviselő a testületi ülésen, amikor éppen arról szavaztak, hogy egy újabb kistérségi együttműködéshez csatlakozzanak-e, vagy sem. Itt többen áldották az eszüket azért is, hogy a település kimaradt Simonka György gründolta Calendula Szövetségéből is, amely csak a pénzt vitte volna.

Dél-Békést már évek óta megosztja az, hogyan viszonyulnak a parlamenti képviselőhöz, aki ellen a napokban vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség, miután ár öt éve nyomoznak a képviselő érdekeltségébe tartozó mezőgazdasági cégek után. Simonka továbbra is ártatlannak vallja magát, és ahogy Facebook-oldalán írta, eddig is, és a továbbiakban is együttműködik a hatóságokkal.

A képviselő és 32 társa ellen másfél milliárd forintos költségvetési csalás a vád. Az már a Legfőbb Ügyészség tavaly októberi közleményéből, amelyben a képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését indítványozta Polt Péter, is kiderült, hogy a visszaélések még 2009-től kezdődően történtek a Simonka György érdekeltségébe tartozó agrárcégekkel összefüggésben. Most a Központi Nyomozó Főügyészség azt is közölte a hvg.hu megkeresésére, hogy a tavaly őszi gyanúsításon túl nem terjedhet a vádemelés. Így lényegében, ha a több tucat tanú és gyanúsított vallomásaiból más kétes ügy is felbukkant volna, az akkor sem szerepelhet a mostani vádpontok között.

Polt Péter, a parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványában az agrárszervezetekkel kapcsolatos gyanúsításokat sorolta, amelyek szerint uniós és hazai forrásokra pályázva tévesztették meg a hatóságokat azzal, hogy valótlan adatokat tüntettek fel, majd a megvalósítás során kisebb értékű beruházások történtek, mint amit a pályázatokban feltüntettek. Ezen túlmenően, a képviselő, a gyanúsítás szerint, egy személyi kört igyekezett felépíteni, amelyen belül ezeket az ügyleteket le lehetett bonyolítani. Azt a HVG már 2015-ben kiderítette, hogy Simonka egykori cége, a Simba Hungary Kft telephelyét uniós támogatásból megvásárolta a Magyar Termés TÉSZ Kft, de a vállalt fejlesztéseket nem teljesítették. Még tavaly is jártunk a helyszínen, ott azt láttuk, mintha lényegében semmiféle fejlesztés nem történt volna, holott éppen olyan újabb projektekre pályázott a pusztaottlakai önkormányzat, illetve az általa alapított cég, és civil szervezetek, amelyeket éppen ezen a helyen akartak megvalósítani.

A hvg.hu tavaly februárban részletesen írt arról, hogy a zsákfalu melletti hektárokon több százmillió forintot már elköltöttek turisztikai és mellette agrárcélokra, de ebből legfeljebb az állatsimogató látható, a mezőgazdaságra kapott pénznek nyoma sincs. Bár a vádemelésről szóló közleményben nem sorolják fel az érintett cégeket, de mivel a tavalyi gyanúsításon túl nem terjedhet a vád, nagy valószínűséggel a Simba Hungary Kft, a Magyar Termés Tész Kft, és a Paprikakert Tész Kft ügyeit érintheti az eljárás.

©

A jéghegy csúcsa

Erre reagált Hadházy Ákos úgy, hogy ez csak a jéghegy csúcsa lehet. A képviselő legutóbb az idén kora tavasszal tett feljelentést egy tótkomlósi ügyben, ahol egy uniós pénzből finanszírozott felzárkóztatási program rendezvényének jelenléti íveit íratták alá egy másik,a helyi szlovák önkormányzat szervezte színházi estén részt vevőkkel. Nem ez volt az egyetlen, ami Hadházynak szemet szúrt, munkatársaival számos uniós pályázatot feltártak, például olyat is, ahol több, azonos körhöz tartozók alapítottak civil szervezetet, szociális szövetkezetet, majd ugyanarra a forrásra pályáztak. A sajtó is számos olyan üggyel foglalkozott az elmúlt években, mint például a közfoglalkoztatással összefüggő pilotprogram, a túlárazott TOP-pályázatok, valamint a szintén uniós forrásokból jelenleg is futó felzárkóztatási programok.

Minden kétséget kizáróan voltak minimum megkérdőjelezhető ügyei a békési képviselőnek az ellenzékiek által felsorolt ügyekben. Például, a Magyar Narancsban részletezett pilotprogram lényege az volt, hogy több térségi település, cég és civil szervezet létrehozott egy konzorciumot, majd ez a konzorcium koordinálta legalább két tucat település közfoglalkoztatási programját, amelyben mezőgazdasági tevékenységet folytattak. A munkát a közfoglalkoztatottak végezték el, a közös beszerzésre viszont, a sürgősségre hivatkozva, már a Simonka köreihez tartozó cégeket hívták meg, az értékesítést pedig a Paprikakert TÉSZ Kft végezte. A mintaprogramot a Belügyminisztérium finanszírozta, de egy év után le is állították, mivel ott sem voltak elégedettek az eredménnyel.

A TOP-pályázatokon, amelyeken milliárdokat nyert el a térség, ahol Simonka György a képviselői munkáját végezte, sokak véleménye szerint túlárazták magukat a projekteket. A hvg.hu is írt arról, hogy húsz kilométeres körzetben több település is pályázott például ipari parkra. A pályázatokat úgy lehetett beadni, ha több vállalkozás szándéknyilatkozatot ír alá azzal, hogy ők a létesülő parkban kívánnak majd telephelyet létrehozni. A beruházásokra közel félmilliárd forintot lehetett nyerni, információink szerint eddig egyetlen helyen, Medgyesegyházán indult el a beruházás. Ahogy haladt a nyomozás, úgy szálltak ki a konzorciumból ezek a cégek, elsőként a Paprikakert Tész Kft vált ki, majd a Mentor Menedzsment is kivált.

A térségben két felzárkóztató program is nyert, szintén félmilliárd forintot egy-egy programra. Mindkettőben fontos szerepet kapott a programok lebonyolításában, ahogy a hvg.hu is írt erről, a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány, amelynek menedzsmentje szintén Simonka baráti köréből került ki. Ennél is fontosabb, hogy a tótkomlósi projekttel kapcsolatban már kora tavasszal kiderült, hogy úgy gyűjtöttek a jelenléti ívekre aláírásokat egy-egy programhoz, hogy mások által szervezett kulturális programokon résztvevőktől kértek aláírásokat.

És ott van a cikkünk elején említett Calendula-terv, ezzel kampányolta végig az elmúlt éveket Simonka György. Az egyébként valóban leszakadó viharsarki térséget behálózta ezzel, sok település belépett a Calandula Szövetségbe, ahol tagdíjat fizetnek az önkormányzatok is, cserébe meg kapják a programokat, valójában pedig az országos elosztásból részesülnek. Csak éppen amikor bárki is arra kíváncsi, hogy mit is takar a terv, akkor erre a kérdésre senki nem kap választ, ahogy erre az orosházi ellenzéki képviselők is csak maszlagot kaptak.

Kihúzhatja a négy évet képviselőként

Amikor Nagyszénáson arról beszéltek, Simonka ügye elhúzódhat, nem a levegőbe beszélnek. A békési politikus rövid időn belül a második olyan kormánypárti képviselő, aki kiemelt büntetőügyben találta a vádlottak padján magát: egykori frakciótársa, a költségvetési csalással és befolyással üzérkedéssel vádolt Mengyi Roland pere 2017 júliusában kezdődött és ez év februárjában még mindig csak az első fokú ítélet született meg az ügyében, az ellene folyó eljárás alatt a borsodi politikus pedig a Fidesz teljes jogú képviselőjeként töltötte ki 2018 áprilisáig szóló mandátumát. Bár az élvonalbeli politizálástól azóta visszavonták – tavaly nem jelölték újra képviselőnek – arról azóta sincs hír, hogy a párttagságát felfüggesztették vagy megszüntették volna. Sejthetően hasonló “karrier” vár most Simonka Györgyre is, aki az ellene folyó eljárás rendkívüli összetettségére tekintettel akár szintén teljes, 2022-ig tartó képviselő ciklusát kihúzhatja a parlamentben a Fidesz padsoraiban.

Kerényi János, a Fidesz regionális koordinátora a hvg.hu-nak azt mondta: a későbbiekben sem szeretnének előre ítélkezni a képviselő felett, és

amíg a bíróság jogerősen ki nem mondja a bűnösségét, addig ártatlannak tekintik, vagyis nincs miért bolygatni a párttagságát, vagy más szankciókat alkalmazni ellene.

©

A helyi MSZP véleményét, mely szerint Simonka már a vádemelés miatt méltatlanná vált Orosháza, illetve Dél-Békés képviseletére, ezért vissza kellene adnia mandátumát, a koordinátor nem osztja, az egyéniben szerzett mandátum sorsáról érvelése szerint úgyis egyvalaki dönthet: maga a képviselő.

Nem készül visszavonulásra

Simonka György pedig nem nagyon tűnik úgy, mintha a visszavonulását fontolgatná: októberi meggyanúsítása óta számtalanszor kinyilvánította már választói felé a honlapján és Facebook-oldalán, hogy ártatlannak tartja magát és az ellene folyó eljárás alatt is Dél-Békés fejlesztéséért dolgozik. Az ilyen tartalmú bejegyzései alatt pedig támogató és a térség felemeléséért hálálkodó kommentek százai sorakoznak általában.

Szerettük volna azért természetesen magát a képviselőt is megkérdezni a mandátuma sorsáról, illetve arról, hogy pártja védelmében az eljárás ideje alatt - ahogy azt politikusok gyakorta megteszik  - esetleg felfüggeszti-e a Fidesz tagságát, de Simonka Györgyöt több napi próbálkozás után sem értük el, minden alkalommal kinyomta a telefont. Végül a titkárát sikerült elérni, aki viszont csak annyit mondott, hogy a vádemelés után a Facebookra kitett közleményéhez - amiből nem derül ki több, mint, hogy a politikus továbbra is tagadja, hogy törvénysértést követett volna el - nem kíván mást hozzátenni a képviselő.

1,4 millárdos költségvetési csalás vs illetéktelen gombnyomás

Csak összevetésképpen: a 2007 nyarán rendőrökkel dulakodásba keveredő Lengyel Zoltán még ügye bírósági tárgyalása előtt bejelentette, hogy kilép a Fidesz-KDNP frakciójából (az alapszabály szerint ezzel a pártból is), hogy az őt ért támadások ne okozzanak kárt a képviselőcsoportnak. Ugyanebben az évben frakciótársa, Kispál Ferenc a képviselői hivatással összeegyeztethetetlen hibájára hivatkozva azért mondott le képviselői mandátumáról, mert egy mobilos felvétel alapján bebizonyosodott, hogy egy az ülésteremből hiányzó padtársa helyett nyomott gombot a parlamentben.

A Fidesz cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a Simonkával szembeni vád megítélését, illetve a politikus párt- és frakciótagságát firtató kérdéseinkre.

Ahhoz képest azonban, hogy magyar politikust 1990 óta nem gyanúsítottak ennél súlyosabb bűncselekménnyel, nem mondhatni, hogy a párt túlságosan elhatárolódna a képviselőtől: kevésen múlt, hogy a nyár közepi tisztújításon Simonka nem maradhatott a Fidesz Békés megyei elnöke, az országos választmány megyei küldöttévé azonban simán újraválasztották, a júliusban véget ért parlamenti ülésszak végén pedig a kormánypárti frakciót hivatalában fogadó Orbán Viktor is jókedvűen fotózkodott vele.

Ezek után érthető, hogy a párt több politikusa sem mert nyíltan szembeszállni Simonkával. Meggyanúsítása után nem sokkal ugyan a korábban Simonka jobbkezének számító Galló Ferenc állt elő azzal, hogy kipakol a képviselő viseltes dolgairól, de aztán ebből nem lett semmi. Bár gyaníthatóan kihátrált a meggyanúsított barát mögül, hogy új pozíciókat találjon magának a megváltozott felállásban. Másokat, mint például a tótkomlósi Fidesz elnökét még sikerült Simonkának kinyomnia, ebben segítségére volt Kerényi János. A kormánypárt régióigazgatója a képviselő megyei elnöki posztjáért is az utolsó pillanatig lobbizott, végül alulmaradt, a helyi Fidesz leváltotta Simonkát. Több helyi forrásunk szerint, amit a cégadatok is alátámasztanak, Kerényi azért is tarthatott ki Simonka mellett, mert a képviselő cégeivel szoros kapcsolatban működtek a Kerényi rokonainak agrárcégei is.

De akkor mi kell a kizáráshoz?

A Fideszben az eddigi tapasztalatok alapján pártfegyelmi vétségekért sokkal hamarabb kijár a kizárás: így találta magát párton kívül három éve például Hatvan polgármestere, a térség országgyűlési képviselőjével, Szabó Zsolttal szembekerült Horváth Richárd, vagy Révfy Zoltán volt bajai polgármester, akit alpolgármesterével együtt 2014-ben azért távolítottak el a pátból, mert nem szavazták meg a pártközpont hivatalos képviselő-jelöltjét. Bűncselekmény miatt látványosan korábban a vak komondoros esetről elhíresült nőverő Balogh Józsefet zárták ki, az uniós pénzekkel visszaélő, magán-vendégházáról elhíresült izsáki polgármester, Mondok József, vagy a már említett, költségvetési csalás és befolyással üzérkedés miatt első fokon 3 évre börtönbüntetésre ítélt Mengyi Roland azonban bizonyára továbbra is tagja a Fidesznek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Decemberben kerülhet a szemünk elé a Naprendszeren kívülről betolakodott üstökös

Decemberben kerülhet a szemünk elé a Naprendszeren kívülről betolakodott üstökös

Ha frissítette a Windowst mostanában, vigyázzon: elrontotta a víruskeresőjét

Ha frissítette a Windowst mostanában, vigyázzon: elrontotta a víruskeresőjét

Az ENSZ-nagygyűlés margójára: 80 év múlva csak csónakkal lehet majd bejutni a New York-i ENSZ-székházba

Az ENSZ-nagygyűlés margójára: 80 év múlva csak csónakkal lehet majd bejutni a New York-i ENSZ-székházba

Illegális gyorsulási versenyzőket kapcsoltak le a rendőrök

Illegális gyorsulási versenyzőket kapcsoltak le a rendőrök

Súlyos bírságra ítéltek egy Tripadvisor-értékelőt, mert megírta, hogy kukacos pizzát kapott

Súlyos bírságra ítéltek egy Tripadvisor-értékelőt, mert megírta, hogy kukacos pizzát kapott

Elindult a LOT első Budapest-Szöul járata

Elindult a LOT első Budapest-Szöul járata