Öten haltak meg a vírus miatt csütörtökön Magyarországon – járványhírek percről percre
Utolsó frissítés:
Az elhunytak mindegyike idős, krónikus beteg volt. A fertőzöttek száma is nőtt, 623-ra. Wéber Gábor F1-es szakértő szerint akár a Hungaroringen is kezdődhet a 2020-as szezon. Folyamatosan frissülő cikkünkben mindent megtalál a magyarországi járványhelyzetről.
Most érkezett
Már júliusban folytatná a bajnokságokat az UEFA
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azzal számol, hogy júliusban folytatódhatnak a nemzeti bajnokságok, és ha ez így lesz, a nyári hónapokban be is lehet fejezni a sorozatokat. Az erről szóló levél szerint az utolsó esélyig ragaszkodni kell ahhoz, hogy a bajnokságok a pályán elért eredmények alapján dőljenek el. Az iránymutatást csütörtökön küldte szét tagszövetségeinek az UEFA. A folytatás szorgalmazásában egyetért az európai klubok szövetsége (ECA) és az európai ligák szervezete (EL).
Percről percre
Gergely Márton: Orbán és a jogállamszabású gorilla
Kilátástalan próbálkozás a menekültügyről értelmes vitát folytatni. A jog azonban arra való, hogy az érzelmeket félre tudjuk tenni. Az Európai Bíróság ítélete után kimondhatjuk: Orbán szerződésszegésre építette a bölcs országvezető imázsát.
Óriási rekord dőlt meg a magyar boltokban, ahogy beindult a felvásárlási láz
Már februárban is több évtizedes rekordot döntött a magyar kiskereskedelmi forgalom növekedése, annyian rohantak a boltokba a járványtól tartva.
Galambos Lajos felajánlotta a vendégházát az egészségügyi és rendvédelmi dolgozóknak
Orbán Viktornak és Pintér Sándornak címzett nyílt levélben ajánlotta fel mocsai házát a koronavírus-járvány elhárítására kirendelt egészségügyi és rendvédelmi dolgozók elhelyezésére.
Nem hitt a híreknek, vonattal akart nekihajtani az amerikai kórházhajónak egy vasutas
Eduardo Moreno mozdonyvezető szándékosan túlfutott a vágányon, hogy minél közelebb jusson az USNS Mercyhez, amelyen betegeket ápolnak.
100 milliárd eurós hitelprogrammal készül az EU
Az uniós "Marshall-terv" egyszerre segítené a védekezést és a gazdaság életben tartását.
Bekapcsolhatnak egy életmentő funkciót az új Apple Watchban, a régebbiekben is
Az Apple Watch okosóra soron következő operációs rendszere, a watchOS 7 állítólag már a véroxigénszint mérését is támogatni fogja.
Járványügyi zárlat miatt nem ügyel a Szent Imre Kórház érsebészete
Orvosok, ápolók kerültek járványügyi megfigyelés alá.
Megszólalt a koronavírusból felgyógyult Károly herceg (videó)
Videóüzenetben mondta el, mit érzett a betegsége alatt, és nagy köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak.