Újabb 66 fertőzött, 11 halálos áldozat Magyarországon – a koronavírus-járványról percről percre
Utolsó frissítés:
Már 2649 fertőzöttről tudni Magyarországon. A WHO szerint még koránt sincs vége a járványnak. Kövesse itt a koronavírus terjedéséről szóló legfontosabb híreket percről percre!
Most érkezett
Már egymillió felett jár a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban
Átlépte az egymilliót a koronavírussal fertőzöttek hivatalos száma az Egyesült Államokban kedden, írja a Washington Post. A világszerte regisztrált fertőzöttek közel harmada amerikai, teszik hozzá. Az országban a betegség miatt február óta elhunytak hivatalos száma eközben 57 ezer fölé emelkedett, ám szakértők szerint ennél valójában több áldozatot szedhetett már a járvány.
Percről percre
„Kockázatos, hogy a COVID karriertémává vált”
A legutóbbi sajtóhírek szerint a COVID-19 vérrögösödést idézhet elő még azokban a betegekben is, akiknél a betegség enyhe lefolyású. Az Egyesült Államokban így több kórházban kezdték véralvadásgátló gyógyszerekkel is kezelni a betegeket. A kérdésről, a járványról és kezeléséről dr. Vajda Zoltán laboratóriumi szakorvossal beszéltünk.
Az orosz járvány beindult, Putyin tévébeszédben jelentette be, hogy marad a karantén
Május 11-éig meghosszabbította Vlagyimir Putyin orosz elnök a már március vége óta tartó országos munkaszünetet. Az ok: gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, s Putyin is elismerte kedd délutáni beszédében, hosszú és nehéz út vár még az országára. Közben az államfő iránti bizalom tovább csökken.
Több mint 200 román munkás lett koronavírusos egy német vágóhídon
A megfertőződött dolgozók többsége tünetmentes, de akad, aki kórházi kezelésre szorult.
10 nap alatt lefejlesztett egy új lélegeztetőgépet a Dyson, de mégsem kér belőle a brit kormány
Mégsem tart igényt a Dyson rekordidő alatt összerakott lélegeztetőgépeire a brit kormány. A vállalat óriási pénzt invesztált a projektbe, de azt mondják, így sem csalódottak.
Daruval látogatták meg otthonban élő szeretteiket brüsszeliek
Sokan hetek óta nem látták idős családtagjaikat, így nagyon hálásak voltak, hogy most beszélhettek velük.
Falus András a Home office-ban: "A május 3-a utáni lazítás életveszélyes"
Ne higgyék, hogy a veszély elmúlt –figyelmeztet Falus András immunológus. Az akadémikus szerint nem szemrehányásnak szánták a kormánynak tett ajánlásaikat, de a jelenlegi rezsim különlegesen furcsa és indokolhatatlan lépéseket tesz. Hiába próbálnak segítő jobbot nyújtani, választ sem kaptak, a kommunikáció csődje, ami most történik – fogalmazott Falus.
Ezrekkel végez a koronavírus hetente a brit idősotthonokban
Az év eleje és április 17. között regisztrált, a COVID-19-járványhoz kötődő összes angliai és walesi haláleset 22,6 százaléka nem kórházakban következett be.
Autómentessé teszik New York 160 kilométernyi utcáját, hogy ott is lehessen sétálni
A parkokban túl sokan vannak, így több hely jut biztonságosan mindenkinek.