Az orosz járvány beindult, Putyin tévébeszédben jelentette be, hogy marad a karantén

Május 11-éig meghosszabbította Vlagyimir Putyin orosz elnök a már március vége óta tartó országos munkaszünetet. Az ok: gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, s Putyin is elismerte kedd délutáni beszédében, hosszú és nehéz út vár még az országára. Közben az államfő iránti bizalom tovább csökken.

Az orosz járvány beindult, Putyin tévébeszédben jelentette be, hogy marad a karantén

„A járvány még nem tetőzött, s minél fegyelmezettebben tartjuk be a korlátozásokat, annál hamarabb múlik el a válság” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök az oroszországi régiók vezetőivel tartott videokonferencián mondott beszédében, s bejelentette, május 11-éig meghosszabbítja a március 30-a óta érvényben lévő országos munkaszünetet. 

Az elnök arról is beszélt, hogy a korlátozások feloldását sem lehet majd egyszerre, az ország teljes területére érvényesen feloldani, a karantént csak fokozatosan, a helyi viszonyokat figyelembe véve lehet megszüntetni. Az államfő szerint a korlátozások fokozatos feloldása május 12-én kezdődhet meg, s Putyin utasította a regionális vezetőket, hogy határozzák meg a lazítás módszereit és határidejét.

Az államfő azt is elmondta, utasította az illetékeseket, hogy találjanak ki újabb könnyítéseket a polgárok és a komoly bevételcsökkenést elszenvedő vállalatok számára. Putyin szerint arra van szükség, hogy az ország egységes programot alkosson meg a munkanélküliség csökkentése, illetve a gazdasági élet minél gyorsabb beindítása érdekében.

Putyin akkor tartott újabb beszédet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejleményekről – korábban március 25-én, majd április 2-án 8-án majd 25-én szólalt meg –, amikor ismét minden korábbinál több fertőzést regisztráltak a 147 milliós országban. Keddre – legalábbis a hivatalos adatok szerint – 6411-gyel nőtt a vírushordozók száma, s a mintegy 94 ezer fertőzött közül eddig 867-en haltak meg. A betegek számát illetően ezzel Oroszország már a világ nyolcadik legfertőzöttebb országává vált, igaz, a halottak száma jóval alacsonyabb, mint Olaszországban, Spanyolországban, az USA-ban, vagy Kínában. A legtragikusabb véget egy ortodox pap ért: a Moszkvához közeli Szergijev Poszadban lévő kolostor egyik, Covid-19 betegségben szenvedő lakója megszökött a kórházból, s öngyilkosságot kísérelt meg. A pap felgyújtotta magát, bőrfelületének kilencven százaléka megégett, ám még két napig szenvedett, mielőtt vasárnap elhunyt. 

Hangnemváltás a Kremlben

Putyin a járvány első időszakában még azt sugallta, hogy Oroszország minden komolyabb megpróbáltatás nélkül átvészeli a világon már több mint hárommillió embert megfertőző járványt, ám március második felére egyértelművé vált, hogy a közép-kínai Vuhanból tavaly év végén indult pandémia komoly fennakadásokat okoz a világ legnagyobb országában is. Putyin március végén rendelt el először kijárási korlátozásokat, s a már többször meghosszabbított és megszigorított intézkedések miatt gyakorlatilag leállt a gazdaság. Március vége óta munkaszünet van érvényben – az alkalmazottak kapják hivatalos fizetésüket – s Moszkvában már csak digitális engedély birtokában lehet autóba ülni, illetve tömegközlekedési eszközre szállni. Gyalogosan pedig nem lehet messzire menni: élelmiszerért, vagy orvoshoz lehet menni, s a kutyasétáltatást is el kell intézni a lakóhely százméteres körzetében. A digitális engedélyek rendszere fokozatosan terjed az országban, 21 körzetben vezetik be a korlátozás-ellenőrzés új módját. Elmarad a május 9-ei szokásos vörös téri győzelem napi díszszemle is, helyette a légierő tart bemutatót Moszkva fölött.  

MTI / EPA

Bár a járvány terjedését lassítani hivatott korlátozásokat az utóbbi hetekben csak szigorították, az orosz polgároknak a jelek szerint egyre inkább elegük van a karanténból. Ez a legnépszerűbb orosz internetes keresőmotor, a Yandex „önelszigetelési indexén” is lemérhető. A felhasználók mobiltelefonjaiból, valamint a taxik és az internetes rendeléseket kiszállító járművek forgalma alapján megalkotott ötös skálán a moszkvaiak már csak hármas osztályzatot kapnak, ami ugyan jobb, mint néhány vidéki város eredménye, azonban arról tanúskodik, hogy a fővárosiak egyre gyakrabban mászkálnak el otthonról.

Moszkva a fő gócpont  

Továbbra is Moszkva a legfőbb gócpont - a betegek fele fővárosi lakos -, és a 13 milliós metropolisz egészségügyi intézményei egyre nehezebben állják a rohamot. Korábban többen is figyelmeztettek arra, hogy ha a moszkvaiak nem tartják be a kijárási korlátozásokat, akkor az orosz főváros várhat a második New Yorkká, ott ugyanis az államban eddig mintegy 300 ezren fertőződtek meg, s közülük közel húszezren vesztették életüket. Éppen a városi járványhelyzet súlyossága miatt a polgármester már Putyin bejelentése előtt meghosszabbította a karantént május 13-ig.

A vidéki városok közül Szentpéterváron van még több ezer fertőzött, s mostanra Oroszország mind a 84 területi egységében megjelent a kór. A védőeszközök továbbra is hiánynak számítanak, elsősorban a fővárostól távoli, kisebb városokban nincs elég maszk, kesztyű, illetve fertőtlenítőszer. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy helyi források szerint a vidéki településekről szóló adatok nem megbízhatóak, valószínűleg a hivatalosan megadottnál jóval magasabb a fertőzöttek, illetve a halálos áldozatok száma.  

Putyin nem bunkerben vészeli át a járványt 

Az államfő népszerűsége közben tovább csökkent, az állami tulajdonban lévő Vciom közvélemény-kutató is mélyponton mérte a politikus iránti bizalom szintjét. A felmérése szerint a válaszolók 29 százaléka említette meg Putyin nevét, amikor fejből kellett mondani egy politikust, akiben megbíznak. Ha egy, a Putyin nevét is tartalmazó névsort kaptak a válaszolók, akkor 69 százalékuk nevezte meg Putyint is. 

ALEKSANDR KONDRATUK / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AFP

„Putyin elnök a novo-ogarjevói államfői rezidencián tartózkodik, s ugyan igyekszik a minimálisra csökkenteni a személyes találkozók számát, rendszeresen tárgyal a miniszterekkel és egyéb vezetőkkel. Az államfőt is rendszeresen tesztelik, s azokat az embereket is megvizsgálják az orvosok, akik találkoznak az elnökkel” – mondta Dmitrij Peszkov Kreml szóvivő azokra a pletykákra reagálva, amelyek szerint a 67 éves Putyin valahol Szibériában, vagy egy bunker mélyén rejtőzve próbálja meg egészségben átvészelni a járványt. Peszkov elmondta, hogy az elnöki adminisztráció tagjait hetente többször is tesztelik, Putyin pedig továbbra is sportol: úszik és rendszeresen használja az edzőtermet is.