A Népszigeten működő hajléktalanszállón is találtak koronavírus-fertőzöttet

Az április 21-én elvégzett tesztelés során egy koronavírusos beteget találtak a XIII. kerületi ISOLA Éjjeli Menedékhelyen, a férfinél PCR-teszt is kimutatta a fertőzést, őt azóta az Uzsoki Kórházban ápolják. Az intézményben jelenleg 39 ember lakik, más betegről nem tudnak.

  • Windisch Judit Windisch Judit
A Népszigeten működő hajléktalanszállón is találtak koronavírus-fertőzöttet

A főváros XIII. kerületében, a Népszigeten működő hajléktalanszálló egyik lakója is koronavírusos lett - közölte Kassai Dániel, XVIII. kerületi önkormányzati képviselő a hozzá beérkezett közérdekű adatigénylés és az intézmény munkatársával folytatott telefonbeszélgetés alapján.

Az ellenzéki polgármester Kassai adatigényéssel mind a 130 állami, önkormányzati és alapítványi fenntartású hajléktalanellátótól megkérdezte, van-e náluk koronavírusos beteg, hogy el tudják-e különíteni az érintetteket és hogy rendelkeznek-e elég védőfelszereléssel. A politikus a hvg.hu-nak azt mondta, eddig 30 helyről kapott választ, a mostani volt az első, amelyben koronavírusos betegről számoltak be.

A kapott válasz alapján az alapítványi fenntartású intézményben április 21-én végeztek el 64 tesztet, mely során egy férfinél mutattak ki fertőzést. Őt a mentők is letesztelték, orrgarat váladékból mintát véve (vagyis ők PCR-tesztet végeztek), aminek az eredménye szintén pozitív lett. A férfit az Uzsoki kórházba szállították, állapotáról nincs hír.

A szálló a politikusnak küldött válaszában azt írta, izolációs szobájuk ugyan nincs, de ki tudtak jelölni egy szobát, és a külön mellékhelyiséget is biztosítani tudták, és mindent megtettek az izoláció érdekében (a külön étkezést is beleértve). Védőfelszerelésből sebészi és FFP2-es maszkjaik, gumikesztyűik vannak, de védőruha vagy lábzsák nincs, ahogy hőmérőből is csak egy darabjuk van. Kassai szerint a telefonba azt mondták neki, újabb tesztek elvégzésére nincs pénzük. Felvételi stop van az intézményben, amit többen elhagytak, akik nem vállalták a karantént a képviselő szerint.

Az adatigénylésből kiderült, az intézményben jelenleg 39 hajléktalan és 7 gondozó van. Az intézmény vezetőjét kerestük, de egyelőre nem értük el.

Korábban kiderült, a Vöröskereszt hajléktalanszállóján több mint 20 ember lett beteg, a Madridi úti szállón május 12-ig meghosszabbították az áprilisban elrendelt karantént. Az intézkedés 124 embert érint.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.