Már 442 áldozata van a járványnak Magyarországon, Budapestről szombaton dönt a kormány – hírek a koronavírusról percről percre
Utolsó frissítés:
Egy nap alatt 37 embernél igazolták a koronavírus-fertőzést Magyarországon, így 3417-en már biztosan megfertőződtek. Világszerte a 4,5 millió felé tart a diagnosztizált esetek száma. A kormány egyelőre nem döntött arról, kinyithat-e Budapest. Percről percre tudósításunkban megtalál minden fontos hírt a járványról.
Most érkezett
Megint árat emel a posta
A költségek növekedése és a nemzetközi szállítási díjak drasztikus emelkedésére hivatkozva átlagosan 6,3 százalékkal emeli a belföldi és 15,78 százalékkal a nemzetközi csomagfeladás díját a Magyar Posta június 1-jével. További részletek itt.
Percről percre
Az első otthoni koronavírus-nyálteszt egyedül is elvégezhető
Orvosi személyzet nélkül, otthon elvégezhető koronavírus-nyáltesztet fejlesztett ki az Egyesült Államokban egy biolabor. Az eszköz megkapta az amerikai gyógyszerbiztonsági hivatal engedélyét.
Több milliárd forintot veszített a Volán a járványon
A védekezés is pár százmillióba került, de a fő gondot a bevételkiesés jelenti.
Mihalik Enikő is túljutott a koronavírus-fertőzésen
A magyar szupermodell egy Instagram-interjúban jelentette be, hogy megfertőződött.
Ian Bremmer: Ami eddig eltartotta Orbán körét, az nem lesz elég a túléléshez
A visszaesés minden kormányt meg fog ütni, kivétel nélkül, nem lesznek nyertesek – mondja Ian Bremmer befolyásos amerikai politológus a HVG-nek. Szerinte Orbán Viktor üzleti köre számára nehéz időszak következik, amelyben nem tudják korlátlanul növelni vállalatcsoportjaikat a magyarországi külföldi cégek kárára. Bremmer állítja: Európában nem a magyar kormányfő a rendkívüli, hanem az unió képtelensége, hogy vele kezdjen valamit.
Koporsóvá alakítható kórházi ágyakat terveztek Kolumbiában
Bár elég morbidul hangzik, de a kartonból ágy-koporsókat tervező bogotai dizájner cég szerint több okból is praktikus lehet a megoldásuk.
Operatív törzs: Hétfőtől tovább nyitják az egészségügyet, a tervezett műtéteket is elvégezhetik
Péntekre 37 új koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, a kormány szombat délután dönt a budapesti korlátozások fenntartásáról. Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján számol be a fejleményekről.
Home office pizsama készült videokonferenciákhoz
Felül ing, alul kényelmes pizsi – természetesen Japánból.
Moszkvában tömeges antitestszűrés kezdődött
Tömeges és ingyenes antitestszűrés kezdődött pénteken Moszkvában, a koronavírus-járvánnyal szembeni populációimmunitás fokának meghatározására. Az átvizsgálás során háromnaponta mintegy 70 ezer, véletlenszerűen kiválasztott helyi lakost hívnak be mintavételre. A szűrésen való részvétel önkéntes a több mint 12 millió lakosú fővárosban.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerint a tesztelés fel fogja tárni a valós járványhelyzetet. Rámutatott, hogy sokan anélkül kapták el a vírust, hogy tudatában lettek volna.
Oroszországban péntekig több mint 6,4 millió, az elmúlt egy napon pedig 225 ezer tesztet végeztek. Koronavírus-fertőzés gyanújával 256 ezer embert tartanak megfigyelés alatt.
Az országban egy nap alatt 10 598-cal 262 834-re nőtt az aktív esetek száma, amely pénteken 202 109 volt. A napi növekmény 4,2 százalékos. Az előző nap 9974 új estet jelentettek, ami 4,1 százalékos növekedést jelentett.
A halálozások száma országosan 113-mal 2418-ra, a gyógyulásoké 4696-tal 58 226-ra emelkedett. Moszkvában az ismertté vált estek száma 4 748-cal 135 464-re (ez 3,6 százalékos növekedést jelent), a halottaké 68-cal 1358-ra, a gyógyultaké pedig 1235-tel 24 562-re emelkedett.
A fertőzés terjedésének együtthatója (azon személyek száma, akiket egy COVID-19-beteg megfertőzött karanténba zárása előtt) az eddigi legalacsonyabb értékre, országosan 0,94-re, Moszkvában pedig 0,84-re csökkent.
Az állam szerint érdemes elgondolkodniuk a cégeknek a home office teljes bevezetéséről
A cégek saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy a védekezés második szakaszában mikor, milyen körben vezetik be ismét a munkahelyi munkavégzést – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.