Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy idős férfit megbilincseltek a rendőrök Hajdúszoboszlón, miután igazoltatás közben 5 méterrel arrébb tolta a kerékpárját. A bíróság bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezte a rendőrséget.
A Debreceni Törvényszék nem jogerős ítéletben arra kötelezte a rendőrséget, hogy kérjen bocsánatot és fizessen ki 300 ezer forintot sérelemdíjat annak a férfinak, akit még 2015-ben vittek be megbilincselve a hajdúszoboszlói rendőrkapitányságra.
A Helsinki Bizottság közleménye szerint 2015 őszén a nyugdíjas N. János Hajdúszoboszlón a régi 4-es főúttal párhuzamos járdán haladt, ezért két rendőr megállította és igazoltatta. A férfi megadta az adatait és amíg a rendőrök rádión egyeztették azokat, az akkor 65 éves férfi – hogy a forgalmat ne akadályozza – a rendőrautótól öt méterre lévő kerítésig tolta a biciklit.
Ezt a rendőrök ellenszegülésnek és szökési kísérletnek tekintették, noha a civil szervezet szerint annak nem volt semmi esélye.
N. János felháborodott a rendőrök feltételezésén és hangnemén, vitatkozni kezdett velük. Addig-addig, hogy az elképedt férfi kezét hátrabilincselték, majd betuszkolták a rendőrautóba. Hátul a biztonsági övvel be is kötötték. A Helsinki szerint bár esélye sem volt ellenállásra vagy szökésre, az egyik rendőr a nyakába könyökölve 10 percen át nekinyomta a hátsó ülésnek.
A közlemény szerint akkor sem ért véget a kálváriája, amikor bevitték a kapitányságra. A rendőrök újra testi kényszert alkalmaztak, mert szerintük a férfi ellenállt. Ő viszont úgy emlékezik, hogy földre kényszerítették, és az egyik rendőr a hasába térdelt. A férfi ekkor már erősen panaszkodott a hátrabilincselés okozta fájdalmakra.
Így a rendőrök anélkül, hogy az előállítást befejezték volna, átszállították az orvosi rendelőbe, és csak az orvos előtt vették le róla a bilincset. Keze akkor már lilult, és a vállai a mai napig fájnak.
A rendőrség nem ismerte el, hogy hibázott és megsértette a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének alapjogait. Ezért N. János bírósághoz fordult. A Debreceni Közigazgatási Munkaügyi Bíróság 2018-ban jogerősen kimondta: a bilincshasználat az orvosi rendelőbe szállítás idején már jogszerűtlen volt. Ahogyan aránytalan és szükségtelen volt az idős férfi ellen testi kényszert alkalmazni a rendőrautóban, hiszen már hátrabilincselték és biztonsági övvel is rögzítették.
A férfi az elszenvedett sérelmei miatt személyiségi jogi pert indított a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal szemben. A Debreceni Törvényszék hétfőn megállapította, hogy a rendőrség megsértette emberi méltósághoz, személyi szabadsághoz, valamint a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait. Az egyelőre nem jogerős ítélet nyilvános bocsánatkérésre kötelezi a rendőrséget, amelyet az MTI-hez is el kell juttatni. Emellett a rendőrségnek 300 ezer forintos sérelemdíjat kell fizetnie.
(Képünk illusztráció)
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.