„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Potápi Árpád János egy iskola miatt ment volna Kárpátaljára, de nem kapott beutazási engedélyt.
Nem engedték be Ukrajnába a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát, Potápi Árpád Jánost, aki egy ungvári iskola miatt utazott volna Kárpátaljára – írta a Kárpátaljalap.net.
A lap a nemzetközi gyakorlatban szokatlan, barátságtalan lépésnek nevezi, hogy a teljes egészében a magyar állam által finanszírozott iskola átadási ünnepségére meghívott, a magyar kormányt képviselő Potápi Árpád János államtitkártól az ukrán hatóságok megtagadták a beutazási engedélyt.
Potápi helyett Kuti László ungvári vezető magyar konzul képviselte a magyar államot, aki meg is jegyezte, hogy “ezt a köszöntőt most nem nekem kellene elmondanom”, de
sajnos innen pár száz kilométerre úgy döntöttek, hogy az ukrajnai járványügyi helyzetre a legnagyobb veszélyt egy magyar kormányzati delegáció beutazása jelenti. Ezért a delegáció nem érkezett meg Ungvárra”.
Kuti közölte: a kárpátaljai magyar bázisiskolák felújítását célzó programra összesen 12 milliárd forintot fordít a magyar állam, és négy ütemben, 64 iskola rekonstrukciója valósulhat meg.
Brenzovics László, a KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke rossz hírnek nevezte, hogy az ukrán-magyar kapcsolatok nem javulnak. Brenzovics szerint ennek tudható be, hogy nem érkezhetett meg Kárpátaljára Potápi Árpád János, aki nemzetpolitikai államtitkárként felügyeli a programot. A KMKSZ vezetője érthetetlennek nevezte a döntést, amely nem segíti a két ország viszonyának javulását.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.