Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A nőt halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsítják.
Kiengedték a kórházból azt a 34 éves nőt, akinek a kétéves nevelt kisfiát holtan találták meg néhány héttel ezelőtt Nyíregyházán egy terepjáró csomagtartójában – tudta meg a 24.hu. Az értesülést a Telexnek megerősítette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség is, mondván:
A nyomozó hatóság igazságügyi pszichológus szakértőt rendelt ki a gyanúsított vizsgálatára, és a szakvélemény már el is készült. Megtörtént az igazságügyi elmeorvos szakértők kirendelése is, akik a szakvéleményüket nem készítették el”.
Az ügy előzménye, hogy április 12-én egy nyíregyházi nő nevelt kisfia félrenyelt és megfulladt. A nő orvosi vagy egyéb segítséget nem kért, a tragédiát a családtagjai előtt is titkolta. Másnap hajnalban az elhunyt gyereket betette a kocsija csomagtartójába, a másfél éves kishúgát pedig a gyerekülésbe ültette, búcsúlevelet írt, majd két napig autózott Nyíregyházán és környékén. A férje és az apósa talált rá szombat hajnalban a város határában, ők kísérték be a nyíregyházi rendőrkapitányságra. Ebben a cikkben írtunk a tragédia részleteiről:
Mit tudunk eddig a tragikusan elhunyt kisfiú ügyében?
Állítólag a nevelőszülő karjában halt meg a kisfiú, aki sokkot kapott. Bruttó 260 ezres emelést kaphatnak a régóta dolgozó ápolók. Az MKB-nál talált menedékre (egy időre) a kémbankként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank. Kína és Oroszország viszonya mélyül. Az Európai Bizottság tiltakozik a magyar és lengyel lépés ellen.
A nőt halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet. Az ügyben érintett a nyíregyházi görögkatolikus egyházmegye nevelőszülői hálózata. Az RTL Híradója úgy értesült, az elhunyt kisfiú és a kislány egy 17 éves ilki lány gyerekei. A lány jelenleg egy nyírségi anyaotthonban lakik a legkisebb gyerekével.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.