Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Korábban az intézmény orvosigazgatója, dr. Vendrei Gábor mondta le az ellátást kapacitáshiányra hivatkozva.
Eszerint a fővárosi Honvédkórház augusztus 18. 11 óra és augusztus 20. 12 óra között nem fogad szülő nőket. Az ATV Híradó kérdésére az intézmény most részletezte, mi az oka annak, hogy nem tudják fogadni a szülő nőket a két napban.
A kórházban összesen 70 ágyon tudják fogadni a hozzájuk érkező szülő nőket, de az a helyzet állt elő, hogy a megnövekedett szülésszám miatt az összes szülészeti ágy foglalttá vált – olvasható a közleményben. Ez – tette hozzá – magyarázható a szélsőséges időjárási körülményekkel is.
Ennek okán és a biztonságos betegellátás érdekében vasárnap 12 óráig szükségessé vált más intézmények szülészeti osztályára irányítani a pácienseket. Egy komplikációmentesen lezajló szülés esetén 2-3 napon belül hazabocsájtható az édesanya és az újszülött, emiatt döntöttek a kétnapos átirányítás kérvényezése mellett – tájékoztatott az intézmény.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.