Önkormányzati választások
A főpolgármester-választás nem lefutott meccs még Vitézy Dávid és Karácsony Gergely között - utóbbi 324 vokssal nyert ugyan, de újraszámolás és fellebbezés miatt ez nem végleges. Győrben, ahol a Fidesz veszített, szintén újraszámolják a voksokat. A kormánypártok eggyel több megyei jogú várost irányíthatnak ugyan, mint eddig, de volt több olyan település is, amit évtizedek után veszítettek el.
Jövőre elindulhat polgármesterjelöltként az önkormányzati választáson az V. kerületben Juhász Péter, a Milla egyesület majd az Együtt párt volt elnöke – értesült a hvg.hu. Az információt Juhász kérdésünkre nem kívánta érdemben kommentálni, és a „se megerősíteni, se megcáfolni nem tudom” formulával válaszolt.
Ha a közélettől nem is, de a politikától évekkel ezelőtt visszavonult Juhász Péter végül az indulás mellett dönt majd, és a jövő évi választásra aktívan visszatér a politikába, az azt jelentené, hogy éppen 10 évvel az első próbálkozása után igyekezne megszerezni a Belvárosban a polgármesteri posztot.
Akkor, 2014-ben Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) a voksok 54 százalékát megszerezve lett polgármester. Juhász ugyan második lett, és a másik négy jelölt közül a legjobb eredményt érte el, de ez csak 30 százalékos eredményre volt elég. Kompenzációs listáról bejutott viszont a kerületi képviselő-testületbe és önkormányzati képviselő lett.

Szentgyörgyvölgyi lassan 10 éve polgármester, és a 2019-es választáson is 52 százalékkal győzött – igaz, akkor az összellenzéki Tüttő Kata már 42 százalékkal lett második. A jövő évi voksolásra eddig két kihívója akadt: a volt MSZP-s Kovács Alex Gábor önkormányzati képviselő civil jelöltként és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.
Juhász főleg azzal szerzett ismertséget a közéletben, hogy elszántan igyekezett feltárni az V. kerületet 2006-2014 között irányító Rogán Antal és az önkormányzat gazdasági-politikai ügyeit. De azzal is, hogy 2010 után számos, több tízezres tüntetést szervezett az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Facebook-csoporttal, később egyesülettel.
Az egyesület a 2012 őszén a politikába visszatérő Bajnai Gordon volt miniszterelnök támogatójává vált. Később, 2013-ban Juhász Bajnaival pártot alapított Együtt – Korszakváltók néven, amelynek az elnöke is lett. A párt az „Összefogás” ellenzéki pártszövetség tagjaként indult a 2014-es parlamenti választáson az Orbán-kormány leváltásának reményében.

Juhász pártja, az Együtt 2014-ben az európai parlamenti választáson is indult: a kettészakadt LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért párttal közösen egy mandátumot szereztek. Az Együtt még a 2018-as országgyűlési választáson is indult. Akkor önállóan, de végül nem érte el az 1 százalékot, ezért a kampánypénz visszafizetése után meg is szűnt.
Juhász a közéletről később is megnyilvánult, 2021-ben azt mondta, „az elmúlt több mint 10 év össztársadalmi kudarc”. A tavalyi parlamenti választást már „civilként nézte végig”, utána pedig keserűen nyilatkozott, mondván: „nem demokratikus rendszerben élünk, demokratikus választáson nem lehet leváltani a Fideszt (…) a kormányt csak az utcáról lehet leváltani.”