Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Róna Péter bejelentette, hogy nem vesz részt az államfőválasztáson, majd odaszúrt Orbánnak

„Az Orbán által »kinevezett« államfő nem más, csak egy bábu, amit Orbán kénye-kedve szerint bármikor elmozdíthat" – írta közösségi oldalán.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Róna Péter bejelentette, hogy nem vesz részt az államfőválasztáson, majd odaszúrt Orbánnak

Novák Katalin kegyelmi botránya

Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.

„Mivel számos megkeresés érkezett felém – mint korábbi köztársaságielnök-jelölt felé –, ezért ezúton is szeretném nyomatékosítani, hogy a jelenlegi helyzetben semmilyen formában nem kívánok részt venni a köztársaságielnök-választáson, és ilyen jelölést nem is fogadok el” – írja közösségi oldalán Róna Péter közgazdász, jogász, az Oxfordi Egyetem oktatója.

Amint arra emlékeztet, 2022-ben, az országgyűlési választások előtt elfogadta a Jobbik felkérését, és elvállalta az ellenzék közös köztársaságielnök-jelölését, „azóta azonban Magyarország a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb közéleti botrányát, morális válságát éli át”.

Amellett, hogy a korrupció polipként szövi át a politika és a gazdaság minden területét, az utóbbi napok történései olyan erkölcsi válságot okoztak, amely végérvényesen lerántotta a leplet az Orbán-rendszer természetéről. Akinek eddig ne lett volna világos a köztársasági elnök súlytalansága, most annak is nyilvánvalóvá vált, hogy az Orbán által »kinevezett« államfő nem más, csak egy bábu, amit Orbán kénye-kedve szerint bármikor elmozdíthat

– fejtette ki véleményét.

Végezetül megjegyezte azt is, egyetért Gyöngyösi Márton EP-képviselővel abban, hogy a „köztársasági elnöki tisztség tekintélyét és hitelességét csak az adhatja vissza, ha azt a választópolgárok közvetlenül választják meg”. Ennek eléréséért az ellenzék közös tüntetést szervez a Parlament elé.

Azt mindenesetre nem árt rögzíteni, hogy ha Róna Péter nem is lesz köztársaságielnök-jelölt, a Jobbik EP-listáját attól még ő fogja vezetni.

Róna Péter korábban a hvg360-nak mesélte el, hogyan kérték fel államfőjelöltnek. Erről itt olvashat:

Róna Péter a hvg360-nak elmesélte, hogyan kérték fel államfőjelöltnek

Márki-Zay Péter eredetileg azt szerette volna, ha Iványi Gábor lelkész lesz az ellenzék közös államfőjelöltje, de akarata a Jobbikon elvérzett. A hat párt elnöke vasárnap egyezett meg arról, hogy Róna Péter közgazdászt, jogászt, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall nemzetközi hírű tanárát kérik fel. Nem kétséges, hogy a Fidesz-kétharmad percek alatt megválasztja Novák Katalin korábbi Fidesz-alelnököt.