Önkormányzati választások
A főpolgármester-választás nem lefutott meccs még Vitézy Dávid és Karácsony Gergely között - utóbbi 324 vokssal nyert ugyan, de újraszámolás és fellebbezés miatt ez nem végleges. Győrben, ahol a Fidesz veszített, szintén újraszámolják a voksokat. A kormánypártok eggyel több megyei jogú várost irányíthatnak ugyan, mint eddig, de volt több olyan település is, amit évtizedek után veszítettek el.
Évek óta nem beszéltem Vitézy Dáviddal semmilyen formában
– mondta Szentkirályi Alexandra a Telexnek, amely pénteken dél körül érte utol a visszalépő fideszes főpolgármester-jelöltet egy belvárosi kávézó teraszán, ahol éppen Deutsch Tamással, a Fidesz EP-listavezetőjével egyeztetett.
Szentkirályi azt is elmondta, hogy visszalépése a saját személyes döntése volt, de egyeztetett előtte Orbán Viktorral, mivel korábban a miniszterelnök kérte őt fel a főpolgármester-jelöltségre.
Szerinte a visszalépése egy nagy lépés a győzelem irányába, mivel legfontosabb céljának teljesülésére, Karácsony Gergely legyőzésére így nyílik a legnagyobb esély.
Szentkirályi péntek reggel jelentette be a visszalépését, erről itt írtunk bővebben:
A bejelentés után nem sokkal Vitézy Dávid is sajtótájékoztatót tartott, erről itt írtunk:
Karácsony Gergely is reagált, erről itt számoltunk be: